language

Személyek:

Antal Attila highlight_off

Kulcsszavak:

informatika highlight_off

Antal Attila

Antal Attila (1955. február 24. – ) menedzser, a Vértes Volán Zrt. korábbi vezérigazgatója. 2007–2008 között a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) vezérigazgatója volt. 2010 januárjában a BKV-nál elkövetett hűtlen kezelés gyanújával a rendőrség őrizetbe vette. Áprilisban kiegészítették a gyanúsítást és így már bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés miatt nyomoznak ellene. 2017. szeptemberében az ítélőtábla Antal Attilára, mint harmadrendű vádlottra folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt az első fokú büntetést két évre súlyosbította, mellékbüntetésként négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól.


(Wikipédia) (fotó: csepel.info)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Hagyó-per: szükséges volt a BKV-AAM szerződés

Antal Attila, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatója fontosnak nevezte a 4-es metró beruházása szempontjából az AAM Zrt.-vel kötött szerződést a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen folyó per keddi tárgyalásán, a Kecskeméti Törvényszéken. - See more at: http://magyarhirlap.hu/hagyo-szukseges-volt-a-bkv-aam-szerzodes#sthash.cX1Bn8s8.dpuf

Balogh nem ismerte fel Hagyó barátnőjét

A Hagyó-per csütörtöki tárgyalásán az elsőrendű vádlott egész nap a megjegyzéseit olvasta ­Balogh Zsolt korábban ismertetett nyomozati vallomásaival kapcsolatban. Szokatlan a tárgyalás vezetése – a vádlottak kérdésre nem hajlandók válaszolni, ugyanakkor előre megírt, regényhosszúságú szövegeket olvasnak fel, és ezt a büntetőeljárás-jog szerint megtehetik.

BKV-ügy: végéhez közeledik a nyomozás

Hamarosan befejeződik az eddig 18 gyanúsítottat "felvonultatott" BKV-s botrány csaknem két évvel ezelőtt kezdett nyomozása - tudtuk meg.

Bővült Sziebert bűnlajstroma

Ismét vesztegetéssel, összesen pedig hat bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja a rendőrség Sziebert Györgyöt. A BKV Zrt. előzetes letartóztatásban lévő volt jogi igazgatója a nyomozás legfrissebb adatai szerint tavaly nyáron egy bankvezetőnek, illetve egy ingatlanforgalmazó cégnek fizetett két és fél millió forint kenőpénzt, hogy fél áron megvehessen egy értékes budai ingatlant.

Most öt BKV-vezető akadt a horogra

A bűnügy legújabb epizódjában 117 milliós visszaélésre akadtak a rendőrök a Demszky-cégnél

A csendőr kalapjáról és lelkiismeretéről is megkérdezik Hagyót

A BKV-nál történt visszaéléseket vizsgáló fővárosi bizottság elé kell állnia szerda délután Hagyó Miklósnak, a BKV-t felügyelő korábbi főpolgármester-helyettesnek, akire az ügy több gyanúsítottja is terhelő vallomást tett. Összeállítás a várható kérdésekről.

Hagyó megszólal: tiszta a lelkiismeretem

Azt állította a Magyar Nemzetnek adott szombati interjúban Balogh Zsolt volt BKV-vezérigazgató, hogy rajta keresztül körülbelül hetvenmillió forint került Hagyó Miklós MSZP-s főpolgármester-helyetteshez.

Balogh: Hagyó úgy üvöltött, hogy már Horváth Éva szólt rá (+ a teljes videó)

15 millió forintot személyesen adott át Hagyó Miklósnak Balogh Zsolt - ezt maga a BKV volt megbízott vezérigazgatója mondta Kontraszt című műsorunkban.
Találatok: [8]  Oldalak:   1