language

Személyek:

Fapál László highlight_off

Kulcsszavak:

ingatlan highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [93]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

A Fidesz megígérte a legnagyobb mocskot, de a leszámolásból semmi nem lett

A Fidesz a 2010-es választások előtt nem rejtette véka alá, hogy leszámolásra készül, és mindjárt meg is nevezték a 13 „legmocskosabb” ügyet. Túl sokra nem mentek vele, legalábbis a volt miniszterelnököt nem tudták a vádlottak padjára ültetni, és más MSZP-s politikusok sem kerültek rács mögé.

Felmentették Juhász Ferencet

Felmentette a bíróság tegnap Juhász Ferenc volt szocialista honvédelmi minisztert és Fapál Lászlót, a Honvédelmi Minisztérium volt közigazgatási államtitkárát. Az ügyészség mindkettejüket jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolta, a bíróság most hozta meg jogerős döntését az ügyben.

Még nem tudni, bűnös volt-e az MSZP-s honvédelmi miniszter

Egy szolgálati lakás szabálytalannak tartott kiutalása, illetve kedvezményes áron történt eladása miatt két év felfüggesztett börtönnel sújtották Juhász Ferenc egykori MSZP-s honvédelmi minisztert, s a volt közigazgatási államtitkára ugyanezért egy évet kapott. Első fokon mindkettejüket felmentették, így a Fővárosi Ítélőtábla elé került az ügy. Kedden megkezdődött a büntetőper harmadfokú tárgyalása, és jövő hétfőn ítélethirdetés várható.

Az ügyészség azt sem tudja, mivel vádolják Juhász Ferencet?

Az ügyészség börtönbe juttatná Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert, mert engedélyezte, hogy államtitkárának szolgálati lakást utaljanak ki, amit később el is adtak neki. De a vádhatóság miért nem rója a terhére, hogy 2006-ban másik 184 esetben is hasonlóképpen döntött? Az ügyben ugyancsak vádlott egykori államtitkár szerint az egész eljárás elképesztő.

A nokiás doboztól a zéró toleranciáig

Számos ismert, az MSZP-hez, illetve a Demokratikus Koalíció egyes politikusaihoz köthető korrupciós ügyet idéztek fel a kormánypárti politikusok a Jobbik által kezdeményezett, a szocialisták és az LMP támogatását élvező tegnapi vitanapon az Országgyűlésben.

Csak Fapál lakása fáj a minisztériumnak

Több mint 110 szolgálati lakás értékesítéséről döntött egy csomagban Juhász Ferenc korábbi MSZP-s honvédelmi miniszter még 2005-ben, és közte csak az egyik volt Fapál László egykori közigazgatási államtitkár ügye. Ez utóbbi miatt – hűtlen kezelésért – ítélték csütörtökön felfüggesztett börtönre Juhászt és Fapált.

Felfüggesztett börtönt kapott Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter

Felfüggesztett börtönre ítélte Juhász Ferenc volt szocialista honvédelmi minisztert és Fapál Lászlót, a tárca egykori közigazgatási államtitkárát egy 2006-os ingatlanüggyel kapcsolatos hűtlen kezelés miatt a Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett másodfokú, nem jogerős döntésében.

Felfüggesztettre ítélték Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert

Felfüggesztett börtönre ítélte Juhász Ferenc volt szocialista honvédelmi minisztert és Fapál Lászlót, a tárca egykori közigazgatási államtitkárát egy 2006-os ingatlanüggyel kapcsolatos hűtlen kezelés miatt a Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett másodfokú, nem jogerős döntésében.
Találatok: [93]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>