language

Kulcsszavak:

egyház highlight_off
ítélet/döntés highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [18]  Oldalak:   1 2   >  >>

Négy évet kapott a saját egyházközségét is megkárosító lelkész

A bíróság csütörtöki tájékoztatása szerint jogerősen négy év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla egy korábbi lelkészt, aki társai közreműködésével több tízmillió forint kárt okozott a központi költségvetésnek és saját egyházközségének.

Visszakérik az iskolapénzt

A nehéz helyzetben lévő várpalotai alapítványi iskola – utóbb semmisnek kimondott – jogutódlási szerződést kötött a Magyar Pünkösdi Egyház (MPE) intézményével, a békéscsabai központú Adventum Központtal. Azóta iskola sincs, csak 100 milliós kifizetetlen bér és számlák.

Mire alapul az EP állásfoglalása a magyarországi önkényuralomról?

Szeptember 15-én, csütörtökön Strasbourgban az Európai Parlament képviselőinek 74%-os támogatásával, 21 % ellenében, 5 % tartózkodása mellett elfogadták azt az állásfoglalást, amely szerint Magyarország nem demokrácia, hanem választási önkényuralom. A posttruth és a fakenews világában tények létezéséről és azokról szóló hiteles tudósítások lehetőségéről is viták folynak. Ahhoz, hogy legalább esélyünk legyen értelmes párbeszédre arról, hogy az európai parlamenti képviselők helyes döntést hoztak-e, minimálisan tudnunk kell, hogy milyen tényeket rögzítettek az állásfoglalásukban. Hiszen azok alapján vonták le lesújtó következtetésüket, és ha premisszájuk téves, akkor a konklúziójuk eleve nem lehet helyes. Ebben a cikkben pusztán az állásfoglalásból megismerhető tényeket ismertetjük, az azokból levonható következtetéseket az olvasókra hagyjuk, ahogy annak megítélését is, hogy a magyar valóságot reálisan tükrözi-e a jelentés, vagy sem. 75 pontban az Európai Parlament állásfoglalásáról, amely szerint Magyarország nem demokrácia, hanem választási önkényuralom.

Százmilliókkal rövidítette meg tanárait a Szeged–Csanádi Egyházmegye

Ha Bene Tibor nem olyan eltökélt, ha a felesége vélt igazáért nem néz utána a jogszabályoknak, ha nem levelez hatóságokkal, minisztériummal, kormányhivatallal, munkaügyi felügyelőséggel, és nem fordul bírósághoz, akkor ez a több mint egy évtizedre visszamenő, súlyos és sokakat érintő jogszabálysértés talán soha nem derül ki.

Százmilliókkal rövidíthette meg a tanárokat a Szeged-Csanádi egyházmegye

Tizenegy éven át nem fizetett pótlékokat a Szeged-Csanádi Egyházmegye a hátrányos helyzetű településeken általa fenntartott iskolákban dolgozó tanároknak, állítja a Magyar Narancs eheti száma. A cikk szerint egy érintett tanárnő férje, Bene Tibor perelte be az egyházmegyét, amiért felesége két éven át tanított a battonyai Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakközépiskolában, de nem kapta meg a pótlékot, ami egy 2006-os kormányrendelet szerint járt volna.

Strasbourg egymilliárdos kártérítést ítélt meg Iványi kisegyházának

Az új magyar egyházjogi törvénnyel kapcsolatban korábban megállapított jogsértések miatt hárommillió eurós (mintegy 935 millió forintos) kártérítést ítélt meg a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), írja az MTI.
Találatok: [18]  Oldalak:   1 2   >  >>