language

Lapok:

Intézmények:

Jobbik highlight_off

fn.hu

2001-ben indult el a Figyelő internetes változataként FigyelőNet néven, később kapta a rövidebb fn.hu nevet. A Sanoma Budapest Lapkiadó Rt. különválasztotta a nyomtatott és internetes médiáit, a Figyelőt eladta, az fn.hu-t pedig megtartotta. 2011-ben egyesítette az internetes termékeivel, így Fn24 néven a Hír24.hu domain alá került (ma 24.hu). 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Gyanúsított lehet a Jobbik alapítója

Tavaly nyáron rendelt el az ügyészség nyomozást a MIÉP-Jobbik a Harmadik út pártszövetség gazdálkodása ügyében. A párt két év alatt több mint 70 millió forint állami támogatást kapott, ám a pénzzel nem számolt el. A feljelentést az Állami Számvevőszék tette.

Négy párt is törvényt szegve kampányol

Az MSZP és a Fidesz már átlépte a törvényesen engedélyezett kampányköltési limitet, és a korteskedés végére vélhetően a Jobbik és az MDF is többet költ majd az engedélyezet 386 millió forintnál – állítja a Transparency International Magyarország, a Freedom House Europe és az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet által közösen jegyzett www.kepmutatas.hu.
Találatok: [2]  Oldalak:   1