Lapok: |
|
Kulcsszavak: |
Megszavazta a parlament, zöld a lámpa: épülhet a rákosrendezői mini-Dubaj
A kormány eladja a rákosrendezői területet az arab befektetőnek - ez a konkrét hozadéka a parlament által most elfogadott gazdasági együttműködésnek, amely "a Magyarország Kormánya és az Egyesült Arab Emírségek Kormánya közötti gazdasági együttműködésről szóló megállapodás”- cimet viseli .
Havi 150 ezerrel kap többet a vadászházas polgármester
Havi 149 ezer forinttal is gazdagabb lett: eddig 449 ezer forintot keresett, mostantól bruttó 598 ezret kap. Egy törvénymódosításnak köszönheti a gyarapodást: a jogszabály minden polgármester fizetésének emeléséről rendelkezik. Akik eddig nagyon jól kerestek, most sokkal többet apríthatnak a tejbe, míg a legkisebb települések vezetőinek fizetése harmada a nagyobb városok polgármesteri illetményeinek. A megyei jogú városok és a kerületi polgármesterek 3 ezer forint híján 1 milliót kapnak, az 500 fő alatti falvak vezetői bruttó 300 ezer forintból gazdálkodhatnak, többségüknek költségtérítés sem jár.
89 millióért vett földet a fideszes képviselő
Hétfőn írtunk arról a fideszes képviselőről, aki saját maga javára nyújtott be novemberben egy törvénymódosító javaslatot a bérleti díjak egyoldalú emelésének lehetősége érdekében.
Magának módosított törvényt a fideszes politikus
Az állami földértékesítési program egyik kezdeményezője is földekhez jutott a decemberi árveréseken!
Újrakezdték az álláshalmozást képviselőink
Hiába hirdetett állami rezsicsökkentést a kormány, újra megnyitja az utat az álláshalmozások előtt a képviselői számára.
Zárolhatják Tarsoly Csaba vagyonát
Tarsoly Csaba, a Quaestor cégcsoport elnök-vezérigazgatója nem költözött el otthonából, és a kezdetektől fogva együttműködik a hatóságokkal – reagált lapunk hétfői cikkére Papp Gábor, a cégvezető jogi képviselője.
Lemondott a Quaestor-vezér
Távozott a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnökségéből Tarsoly Csaba.
Áder rábólintott a paksi atomerőmű titkosítására
A köztársasági elnök nem talált kifogást a paksi atomerőmű bővítésének titkosításáról szóló törvényen.
Megszavazták! Titokban költik el a paksi milliárdokat
Az Országgyűlés kedden a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos változtatásokat fogadott el, amelyek egyike kimondja, hogy a beruházás végrehajtásával megbízott orosz és magyar szervezetek és alvállalkozóik által kötött szerződésekben szereplő üzleti és műszaki adatok, valamint a megvalósítási megállapodások és az egyezmény előkészítésével kapcsolatos, a döntéseket megalapozó adatok a keletkezésüktől számított harminc évig közérdekű adatként nem ismerhetők meg.
Jöhet a büntetés a kamu vagyonbevallás miatt
Komoly következményei lehetnek, ha egy politikus vagy köztisztviselő valótlan adatokat ír be a vagyonbevallásába.