language

Intézmények:

Belügyminisztérium (BM) highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Kulcsszavak:

juttatás highlight_off

Belügyminisztérium (BM)

A Belügyminisztérium (rövidítése: BM) a közigazgatási struktúra egyik minisztériuma, országos illetékességű költségvetési szerv. A Belügyminisztérium élén 2010 óta Pintér Sándor belügyminiszter áll.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>

Hiába a válság és az infláció, már Orbánéknak is van megtakarításuk

Viszonylag rövid időn belül adtak le ismét vagyonnyilatkozatot a parlamenti képviselők és kormánytagok: a 2022-ben megválasztott országgyűlés, illetve az új kormány tisztségviselői megtették ezt legutóbb tavasszal és nyáron is. Most azonban a január 31-i határidő kötelezte őket erre. Már senki sem mondhatja, hogy Orbán Viktornak semmije sincs.

Nem hagyják unatkozni Kásler Miklóst

Ugyan miniszter a mostani ciklusban már nem lett a 72 éves Kásler Miklós, azért róla sem feledkeztek meg: miniszterelnöki biztossá nevezte ki őt Orbán Viktor ősszel. Hogy ezért mekkora fizetés jár, eddig nem lehetett tudni, ugyanis a kinevezéséről szóló rendelet csak arra a jogszabályra hivatkozott, amely szerint az összegről a miniszterelnök dönthet. A Magyar Hang így közérdekűadat-igényléssel fordult a Belügyminisztériumhoz. Kiderült, Kásler havi bruttó több mint másfél millió forintot kap.

Albérletre, fogászati kezelésre és Erzsébet-utalványra is költött a BM uniós pénzből

Két projektre összesen 8,8 milliárd támogatást kapott a Széchenyi 2020 program uniós forrásaiból a Belügyminisztérium, az Átlátszó birtokába jutott információk szerint ugyanakkor az eljáró hatóság szabálytalanságokat talált mindkét projekt kapcsán. Úgy tudjuk, hogy albérleti költségeket, fogászati kezelést és Erzsébet-utalványt is el akartak számolni a személyi jellegű kifizetések között. Végül több mint 24 millió forintot kellett visszafizetni a szabálytalanságok miatt, a pénzt azonban végül minden valószínűség szerint nem a Belügyminisztériumnak kellett előteremtenie.

A miniszterek döntöttek arról, melyik bizalmasuknak jár a kiemelt fizetés

A minisztereknek tavaly még jogukban állt növelni a bizalmasaik fizetését, ezzel magyarázható, hogy négy miniszteri biztos jobban keresett, mint néhány helyettes államtitkár. Egy törvénymódosítás miatt januártól viszont csökkenteni kellett a díjazásukat - állítja a BM. Ám ezzel a Miniszterelnökség nem ért egyet, szerintük januártól is járhat a biztosoknak a 30%-os plusz.

A Pintér-minisztériumban a fogsorokra is figyelnek

A fővárosi fürdőkbe kedvezményesen járó külügyeseknek van a legjobb dolguk a minisztériumi alkalmazottak közül, és nem is csak az olcsóbb Gellért- vagy Széchenyi-belépő miatt. A Vidékfejlesztési Minisztériumban és az Emmiben ruhapénzen kívül nem jár más, a Belügyminisztérium odafigyel a fogsorokra is, a Miniszterelnökség spórolni kezdett. Feltérképeztük a tárcák béren felüli juttatásait, kedvezményeit.

A 2-es szektorból a minisztériumba: megéri tanácsot adni a kormánynak

Legalább hatvannégy politikai tanácsadó segíti a minisztériumok munkáját, akik közül többen is havi több százezer forintos fizetésért segítik a kormányt. Van köztük Fradi-szurkoló politológus, egykori főkapitány-helyettes és biztosítási alkusz exképviselő. A lista még nem teljes, a csúcsminisztériumként működő Emmi ugyanis nem közölt adatokat egyelőre.

450 ezres átlagfizetés jár a TEK-eseknek

A legmagasabb havi bruttó bér 966 ezer 250, az átlagbér 450 ezer 900 forint a Terrorelhárítási Központ (TEK) állományában - derül ki a belügyminiszternek egy képviselő írásbeli kérdésére adott válaszából.

Az autó nem boldogít - íme Pintér Sándor vagyonnyilatkozata

Huszonkét különféle ingatlant tüntetett fel vagyonnyilatkozatában Pintér Sándor, emellett azonban számtalan értékpapír-befektetése van a belügyminiszternek, valamint másfél milliárd forintos kintlevősége. Luxusautót azonban nem találunk a nyilatkozatban, csak egy örökölésből származó keletnémet négykerekűt.

Csak a külügyben osztottak jutalmat

Irigykedhetnek a külügyi tárca dolgozóira más minisztériumok alkalmazottai! Idén ugyanis egyedül a Külügyminisztériumban osztottak említésre méltó jutalmat.

Speciális kocsit kap a rektor is a titkos BM-es beszerzésen

A Belügyminisztérium szerint speciális felszerelés kell abba a több mint 700 kocsiba, amelyeket nyílt közbeszerzés nélkül akar bérelni a tárca 2,3 milliárd forintért. A készenléti rendőrségnek szánt járművek mellett a minisztérium szerint a rendőrtiszti főiskola rektorának és egy rendőr-szakközépiskolának szánt autó is ilyen.
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>