language

Kulcsszavak:

hűtlen kezelés highlight_off

Intézmények:

Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>

Feljelent a hortobágyi földek súlyos károsítása miatt az MSZP

A Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) legelőinek súlyos és szándékos károsításáért az MSZP büntető feljelentést tesz - írta a párt közleményében.

„Elszámoltatás” az Operaházban: Egeret szültek a hegyek

2008. október 23-án bál volt az Operaházban, 2015. április 30-án pedig a NAV már be is jelentette, hogy folytatólagosan és jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés gyanúsítottjaként hallgatta ki Vass Lajost, az Operaház korábbi főigazgatóját és gazdasági helyettesét amiatt, hogy a bál megszervezésére irányuló szerződés másfél millió forintos – kilenc másik, meg nem jelölt szerződés miatt pedig összesen tízmilliós – kárt okozott.

Norvég pénzek: feljelentést tett a Kehi

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) hétfőn megtette a feljelentéseket a Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) vizsgálata során megállapított szabálytalanságok miatt - erősítette meg a Kehi kedden a Magyar Nemzet információját az MTI-nek.

A Kehi nem tud leállni: negyedmilliárdos stiklivel gyanúsítja a civileket

Hűtlen kezelés gyanúja miatt tett feljelentést a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a Norvég Civil Alap pénzei ügyében. A Védegylet éppen azt kérte Lázár Jánostól egy hétfői levélben, hogy a kétséges komolyságú gyanúsítás helyett tegyen feljelentést, hogy a bíróság előtt tisztázhassák magukat a civil pénzeket kezelő alapítványok.

Norvégia folytatja a civilek támogatását

Norvégia pénteken kifejezte azt a szándékát, hogy tovább folytatja a magyar civil szervezetek támogatását, annak ellenére, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnak (Kehi) a Norvég Civil Támogatási Alap ügyében az elmúlt napokban lezárult és nyilvánosságra hozott vizsgálata számos szabálytalanságot állapított meg a pályázati pénzek elosztásában.

A norvég kormány nem fogadja el a Kehi-vizsgálatot

Norvégia független auditor véleményében bízik, és nem fogadja el a Kehi-vizsgálat megállapításait. Ez derül ki abból a norvég kormány által küldött válaszból, amelyet a norvegia.hu oldalon tettek közzé.

Bizonyító erejű sörök - Az Ökotárs hiányolja a 'valódi tényeket'

Magyarországra invitálja Norvégia illetékes miniszterét Lázár János a Norvég Civil Támogatási Alap ügyében.

Norvég alapok: lezárult a Kehi-vizsgálat, feljelentést tesznek

Lezárult a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálata a Norvég Civil Támogatási Alap ügyében: a Kehi a vizsgált 63 projektből 61 esetben állapított meg szabálytalanságot. Az Ökotárs Alapítvány tevékenységével és a támogatások felhasználásával kapcsolatban felmerül a hűtlen kezelés, a költségvetési csalás, a magánokirat-hamisítás és a jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűncselekményének gyanúja - közölte szerdán a hivatal, amely ezekben az ügyekben feljelentést tesz.

Norvég pénzek elosztása: vaskos büntetőügy lehet belőle - "Kell még valamit mondanom, Ildikó?"

Hűtlen kezelés, költségvetési csalás, magánokirat-hamisítás és jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűncselekményének gyanúja miatt büntetőfeljelentést tesz a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a Norvég Civil Támogatási Alap ügyében – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a Kehi. Portálunk információi szerint a norvég pénzeket osztogató magyar konzorcium, élén az Ökotárs Alapítvánnyal százmillió forintos nagyságrendben mintegy negyven civil szervezetnek adott pénzkölcsönt, kamatra.
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>