language

Intézmények:

Hódmezővásárhelyi Útépítő (Hódút) Kft. highlight_off
Közgép Zrt. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Tavaly átadták, most 36 milliárd fölé drágult a déli összekötő vasúti Duna-híd felújítása

A Duna Aszfalt 2019-ben nyerte el a projektet, amelyben Mészáros Lőrinc egyik cége volt az egyik alvállalkozó. A hídfelújítás 85 százalékát az Európai Unió állta. A felújított vasúti Duna-hidat tavaly nagy csinnadrattával átadták, néhány napja azonban tovább drágult egy közbeszerzési tájékoztató szerint. Ráadásul a híd három vágányából csupán kettő használható, a harmadikat majd csak a Déli Körvasútba kötik be.

Kiderült, ki kezelheti 2057-ig a magyar autópályákat, és nem lepődtünk meg

Kihirdették a nemzeti autópálya-koncesszió közbeszerzésének eredményeit, jól ismert nevek szerepelnek a győztes koncesszióban és az alvállalkozók listáján is.

Új holdudvar Orbán körül

Mivel Simicska Lajos háborúba keveredett egykori legszorosabb szövetségesével, Orbán Viktorral, a kormányfő új személyeket és cégeket hozott nyertes helyzetbe. Az új szereplők sem ismeretlenek, hiszen már korábban is felbukkantak a Fidesz és Orbán körül, de úgy tűnik az új, formálódó gazdasági csoportban senkinek nem lehet olyan kitüntetett, önálló szerepe, mint Simicskának volt.
Találatok: [3]  Oldalak:   1