language

Akták:

Autópálya-koncesszió 35 évre highlight_off

Kulcsszavak:

közlekedés highlight_off

Autópálya-koncesszió 35 évre

Autópálya-koncesszió 35 évre

2021 nyarán a magyar kormány úgy döntött, 35 évre koncesszióba kívánja adni a mintegy 2000 kilométeres magyar autópálya-hálózatot. A koncesszió magába foglalja a felújítást, az üzemeltetést, a fenntartást és a bővítést is. Az erről szóló felhívást 2021. június 14-én a Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) tette közzé az uniós közbeszerzési közlönyben. A Kormányzat azzal indokolta döntését, hogy az uniós tárgyalások állása szerint várhatóan sem az RRF (helyreállítási alap) sem az MMF (rendes, 7 éves uniós költségvetés) keretéből Magyarország nem tud majd önállóan autópályát építeni.

A döntés gazdasági megalapozottsága sok kérdést hagyott megválaszolatlanul, arról azonban kezdettől kommunikált a kormány, hogy a gyorsforgalmi utak használatával összefüggő állami útdíjbevétel fedezné az új koncessziós modell keretében felmerülő fejlesztési, fenntartási és üzemeltetési díjakat. A G7.hu számítása szerint a koncessziós kiírásban az építési szerződés értéke mintegy kétezer milliárd forint lehet, de ha az üzemeltetést is beleszámolják, akkor egy háromezer milliárdos szerződésről lehet szó. A sztrádakoncesszió háttéranyagaiért a Transparency International sikerrel perelt.

Az autópályák üzemeltetési, építési jogáért három érdekeltség versengett. A 2022 májusában nyilvánosságra került eredmény: a Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekkörébe sorolt (de formálisan átláthatatlan tulajdonosi hátterű) Themis Magántőkealap vezette, további hat magántőkealapból álló konzorcium nyerte el. A tenderen szintén induló Strabagot kizárták, így Mészárosék mindössze egy jóval kevésbé tőkererős hazai konzorciumot győztek le.

A sztrádakoncesszió 2022. szeptember 1-étől gyakorlatban is működésbe lépett: az utakat korábban kezelő Magyar Közút közleménye szerint ekkortól 1237 km gyorsforgalmi útszakasz üzemeltetési feladatát veszi át az állami cégtől az MKIF, a Mészáros-Szíjj-féle koncessziós cég. 2023. májusában a kormány bejelentette, hogy az állami kiadások csökkentése érdekében módosítják a koncessziós szerződést – felmerült azonban az is, hogy a módosítást az Európai Bizottság vizsgálata miatt eszközölhette a kormány. Végül kiderült, a szerződés változtatásai – melyeknek megfelelően beiktatnak például „finanszírozási mentesítő eseményeket” – nem csökkentik közvetlenül a költségvetés terheit, de lehetővé teszik, hogy az állam vagy a koncesszor késlekedése miatt projektszinten lehessen kezelni a teljes koncesszió felmondása nélkül a nemteljesítést.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>

Százmilliárdos kényszerpályára állította magát a kormány Mészárosék koncessziós autópályáival

Éves szinten százmilliárdos kiadás az államnak, hogy a koncesszió keretében már muszáj kifizetnie a jobb minőségű autópályák árát Mészárosnak és Szijjnek.

Autópálya-koncesszió: a legfontosabb dokumentumokat titkolja el az állam

Év elején szerettünk volna betekinteni az autópálya-koncessziós szerződés mellékleteibe, de hiába. Pedig a mellékletek rejtik a lényeget, vagyis hogy mennyi pénzt kapnak 35 év alatt a Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségeibe tartozó cégek a hazai autópályák üzemeltetéséért cserébe. Bírósághoz fordultunk, és jogerősen megnyertük a pert a kormányzati szerv ellen, amely a Kúriához fellebbezett jogorvoslatért.

700 milliárd forintot kereshetnek Mészárosék az autópálya-koncesszión

Négy hónap alatt kockázat nélkül jutott többmilliárdos extrapofithoz a Szíjj-Mészáros páros az autópályák üzemeltetésén.

Jogerős ítélet: nyilvánosak az autópálya-koncessziós szerződések mellékletei

Fél év után született meg a jogerős ítélet, amely szerint az autópálya-koncessziós szerződések mellékletei közérdekű adatnak minősülnek, nem vonatkozik rájuk az üzleti titok védelme. Hiába érhető el egy kormányzati honlapon a szerződés, a mellékleteket nem töltötték fel, pedig ebből derül ki, mennyit kapnak az államtól a következő 35 évben Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségei a hazai autópályák üzemeltetéséért cserébe.

Szinte családi vállalkozásban üzemeltetik az autópályákat a következő 35 évben

Mészáros Lőrinc, Szíjj László, rokonaik és üzletfeleik magánszáma lesz a sztrádakoncesszió működtetése.

Mészáros Lőrincék 200 milliárd forintért üzemeltetik az autópályákat jövőre

A 2024-es költségvetés tervezetéből kiderült, mennyi rendelkezésre állási díjat fizet az állam a Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségébe tartozó autópálya-koncessziós konzorciumnak.

Brüsszeli vizsgálat miatt módosíthatták az autópálya-koncessziós szerződést

Nem a spórolás miatt módosíthatta a kormány az autópálya-koncessziós szerződést, hanem azért, mert attól tarthat, hogy az Európai Bizottság tiltott állami támogatásként fogja kezelni a Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségeibe tartozó konzorciumnak történő kifizetéseket.

Fű alatt, kétes indokkal és céllal módosította az autópályákra 35 évig vonatkozó szabályokat a kormány

Korábban a kormány azzal érvelt az autópályák 35 éves koncesszióba adása mellett, hogy szinte minden kockázat a koncesszorra hárul. Egy fű alatt, kétes indokkal végrehajtott szerződésmódosítás épp a kockázatokat hárítja el a Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségében álló koncessziós társaság feje fölül. Egyes munkák nem teljesítése nem jár a teljes szerződés elbukásával. Mentesítő körülmény, ha csak drágán lehet finanszírozást szerezni. És jöhetnek a koncesszióba a magyar biztosítók – Mészáros Lőrincnek épp van biztosítója. Is.

A spórolás jegyében az Orbán-kormány módosítja az autópálya-koncessziós szerződést

„A kormány számos más, a pénzügyi stabilizációt erősítő intézkedés keretében felülvizsgálta a gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetésére és fejlesztésére 2022-ben megkötött koncessziós szerződést és az állami felülvizsgálat eredményeként az állami kiadások csökkentése érdekében a koncessziós szerződés módosítása mellett döntött” – derül ki a Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfői közleményéből. Azt, hogy ez pontosan mit is jelent, már nem fejtették ki.

Kevesebbet fizethet a kormány a Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz kötődő autópálya-koncesszió után

A kormány a pénzügyi stabilizációt erősítő intézkedés keretében felülvizsgálta a gyorsforgalmiút-hálózat üzemeltetésére és fejlesztésére 2022-ben megkötött koncessziós szerződést, ennek eredményeként az állami kiadások csökkentése érdekében a koncessziós szerződés módosítása mellett döntött – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfőn.
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>