language

Intézmények:

Közgép Zrt. highlight_off

Kulcsszavak:

közvilágítás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [16]  Oldalak:   1 2   >  >>

Leléptették az Elios vezetését, a teljes igazgatóság távozott

Egy kézbe került az irányítás.

Kiterjedt céghálózat segítette az Elios diadalmenetét a közvilágítás-korszerűsítési piacon

Öt év börtön – ennyit kockáztat, aki összebeszéléssel megbundáz egy közbeszerzést. Ha bűnszervezetben teszi, akkor még ennél is többet. Mi kevés híján száz olyan közbeszerzés adatait néztük át, ami az Elios Zrt. győzelmével végződött, és jónéhány olyan céget találtunk ezekben, amelyek konzorciumi partnerként, versenytársként és alvállalkozóként is megjelentek az Elios által megnyert tendereken. Az Eliossal együtt menetelő vállalkozások között az ágazat nagy múltú szereplői éppúgy felbukkannak, mint NER-barát kurzuslovagok. Nem állítjuk, hogy az összes érintett cég részt vett a közbeszerzések körüli visszaélésekben: azt elvileg a nyomozó hatóságok feladata lenne kideríteni, hogy ki vett részt tudatosan a közpénzszivattyúban.

Hárommilliárdért adhatta el közbeszerzéseken hizlalt cégét Orbán Viktor veje

Tiborcz István több milliárd forinttal gazdagodott, amikor pár éve eladta az Elios Zrt. felét, ami az uniós csalás elleni hivatal jelentése miatt most újra a figyelem középpontjába került. A miniszterelnök veje korábbi sajtóhírekkel ellentétben nem vett ki osztalékot a vállalatból, viszont cégbírósági iratok alapján kiszámoltuk: az Elios eladásán kevés híján 3 milliárd forintot kereshetett.

Tiborcz markolta fel a pénzt

A kínai naptár szerint a kecske, a magyar szerint Tiborcz István éve volt 2015: Orbán Viktor veje összesítésünk szerint csaknem egymilliárd forinthoz is juthatott ekkor két cégéből. Így ebben az évben juthatott hozzá az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által szervezett pályázati csalással meggyanúsított Eliosból (korábban: ES Holding) származó százmilliókhoz.

Mentegetnék Simicskát az Elios-ügyben

Tele kasszával vette át az Elios Innovatív Zrt.-t Tiborcz István 2014-ben – adta hírül tegnap a 24.hu internetes portál a közgyűlési jegyzőkönyvben foglaltakra hivatkozva. A lap szerint 98 millió forint volt a cég eredménytartalékában a 2013-as évben, ezáltal Simicska Lajosék 21,4 millió forint adózott eredményt hagytak a pénztárban.

Elios-ügy: Nagy pénzt vett ki Tiborcz, de most Simicskával fizettetnének

Nem talált tökéletes megoldást Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter arra a 13 milliárd forintos problémára, ami az egy időben a miniszterelnök veje, Tiborcz István érdekeltségében álló Elios Innovatív Zrt. miatt kerekedett. Az Európai Unió csalás elleni hivatala, az OLAF ennyi uniós támogatás visszafizettetését javasolja, mert – mint cikksorozatunkban bemutattuk – szervezett csalás nyomaira bukkant az Elios által elnyert közvilágítási projekteknél. Lázár hétfőn Hódmezővásárhelyen rögtönzött sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a Közgép volt a cég tulajdonosa, a felelősséget is neki kell vállalnia. Azaz a Simicska Lajos érdekeltségében álló útépítő vállalattal fizettetné vissza az ebül szerzett uniós támogatást.

Az Elios Zrt. tulajdonviszonyai: offshore cégek is feltűntek Tiborcz István mellett

Mióta kiderült, hogy az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) súlyos szabálytalanságokat tárt fel az Elios Zrt. közbeszerzéseinél, a kormánypárti propagandasajtó Simicska Lajos nevének sűrű emlegetésével próbálja enyhíteni a meglehetősen kínos helyzetet. Azt állítják, hogy a cég az OLAF által vizsgált időszakban a Simicska tulajdonában álló Közgépé volt, így tehát Simicska akarata érvényesült az Eliosban is. Eközben a független és az ellenzéki sajtótermékek főként a miniszterelnök veje, Tiborcz István szerepét hangsúlyozzák. Kinek van igaza? Az Átlátszó utánajárt: Tiborcz és Simcska mellett brit virgin-szigeteki, ciprusi és svájci cégek is feltűntek a csalással vádolt cég tulajdonosi szerkezetében az évek során.

Lázár városán mutatták meg Tiborczék, hogyan kell közbeszerzést nyerni

Hatalmasat szakított az Elios Hódmezővásárhelyen, ráadásul a projekten Tiborcz Istvánék mellett az akkori polgármesterhez, Lázár Jánoshoz köthető üzleti körök is serénykedtek. A miniszterelnök veje személyesen tárgyalt a lámpákról, a lebonyolításban résztvevő közbeszerzési tanácsadók pedig később a Lázár vezette Miniszterelnökségtől kaptak zsíros megbízásokat.

Az OLAF elhallgatja Simicska szerepét

Érthetetlen módon a miniszterelnök vejét támadja az ellenzék és sajtója az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentése kapcsán, miközben meg sem említik, hogy a vizsgált időszakban Simicska Lajos egyik cége volt az Elios Innovatív Zrt. fő tulajdonosa. Többször szóvá teszi az uniós hivatal Tiborcz István szerepét, holott a kérdéses időszakban neki már nem volt köze a céghez.

Orbán hozta össze Tiborczot Simicskával

A Fidesz először megpróbálta Bajnai-kormányra tolni a miniszterelnök vejének szabálytalan közbeszerzései miatt indult OLAF-vizsgálatot, majd előhúzták a kalapból Simicskát. Eddig sem volt titok, hogy a Fidesz egykori csúcsoligarchája évekig üzletelt Orbán vejével, de két fontos kérdésre még nem kaptunk választ. Miért szállt be Simicska Tiborcz cégébe? És ami ennél is érdekesebb: miért szállt ki néhány héttel Orbán Ráhelék esküvője előtt? A sajtóban eddig főleg azt emlegették, hogy az ifjú pár nászajándékba kapta a közpénzből felpumpált céget, pedig ennek pont az ellenkezője történt. Mindeközben a kormányban nem aggódnak túlzottan az OLAF-jelentés miatt.
Találatok: [16]  Oldalak:   1 2   >  >>