language

Lapok:

Heti Válasz highlight_off

Akták:

Kun-Mediátor ügy highlight_off

Heti Válasz

A Heti Válasz Magyarországon 2001 és 2018 között megjelenő hetilap volt, melyet a budapesti székhelyű Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. adott ki. A kormány 2000. szeptember 19-én kelt rendeletével, 100 millió forint kezdőtőkével létrehozta a Természet- és a Társadalombarát Fejlődésért Közalapítványt (TTFK), amelynek fő feladata egy új politikai hetilap létrehozása volt. Ennek keretében alapította a TTFK a Heti Választ. Első száma 2001. április 13-án jelent meg. Az eladott példányszámot jelentősen megemelte, amikor Orbán Viktor 2002-es országgyűlési választás kampányában - más lapok mellett- a Heti Választ is megemlítette az általa ajánlott sajtótermékek között. A kormányváltás után a közalapítvány állami támogatása jelentősen visszaesett, ezért a kuratórium 2003. január 16-i ülésén döntött a kiadó eladásáról. 2004 áprilisában a Sasliget Tanácsadó Kft vásárolta meg a kiadót 5 millió forintért. 2008. december 16-án a Lantos Csaba érdekeltségébe tartozó addig 25%-os tulajdonrészt birtokló Csemgandó Kft. szerezte meg a lap tulajdonjogát. Az addig 75%-ot birtokló Csák János, Kékessy Dezső és Szabadhegy Péter a szerkesztőbizottság tagjai lettek. 2009. szeptember 2-án a Csemgandó Kft. továbbadta a kiadót az Infocenter.hu Média Befektetési Zrt.-nek, amely 51%-ban Fellegi Tamás médiavállalkozóé, 49%-ban a koppenhágai székhelyű DEFAP Enterprises ApS nevű kockázatitőke-társaságé volt. 2010 májusában, miniszteri kinevezése után Fellegi eladta az Infocenterben lévő tulajdonrészét Stumpf István volt kancelláriaminiszternek és Nyerges Zsoltnak. 2013-tól az Infocenter.hu Média Befektetési Zrt. mellett a MAHIR Magyar Hirdető Zrt. (Simicska Lajos érdekeltsége) is tulajdonosa volt. Miután Simicska megvált médiaérdekeltségeitől, Borókai Gábor főszerkesztő 2018 júniusában bejelentette, hogy a nyomtatott lap kiadása a 2018. júniusi 7-i lapszámmal megszűnik és csak az online-változat folytatódik, augusztusban azonban Borókai lemondott és a valasz.hu oldal frissítése is megszűnt. A Heti Válasz megszűnése után 2 hónapig online formában elérhető volt az válasz.hu honlapon, majd 2018. agusztusa óta a honlap fenntartása is leállt. A lap újságírói Válasz Online néven indítottak új online lapot.

Kun-Mediátor ügy

Kun-Mediátor ügy

2015. április 14-én a karcagi Kun-Mediátor utazási iroda és ál-brókercég ügyfelei nem fértek hozzá befektetett pénzükhöz, mivel a cég vezető tulajdonosa, Dobrai Sándorné “Marcsika” eltűnt. Ezek után az MNB jogtalan pénzügyi szolgáltatás gyanújával indított eljárást, mivel az iroda hivatalosan nem volt jogosult befektetés intézésére. Április 27-ig nagyjából 400 ember tett feljelentést Dobrai Sándorné ellen és a hatóságok megkezdték a nyomozást, sikkasztás vádjával.

Az üggyel összefüggésbe hozták Fazekas Sándor volt fideszes polgármestert, földművelésügyi minisztert, mivel polgármestersége alatt Dobrai Sándorné az önkormányzatnak dolgozott, valamint több fideszes politikus utazását is ő szervezte. Fazekas emellett 2005-ben a Kun-Mediátor irodabérletének meghosszabbítását is támogatta, sajtóhírek szerint az általános bérleti díj feléért. Az ügy kapcsán felmerültVadai Ágnes neve is, aki egyes hírek szerint 2002-es és 2006-os választásokon támogatást kapott egy olyan üzleti csoporttól amelynek a Kun-Mediátor is része volt. Az ügy kapcsán a Jobbik kötődése is előkerült: Filó András, volt szentendrei elnök azt állította, hogy az Épkar Zrt., amely kapcsolatba hozható a Kun-Mediátorral, támogatta a Jobbik szentendrei kampányát. A Kun-Mediátor botránnyal való kapcsolatot a felmerült személyek és szervezetek egyaránt visszautasították.

2017 tavaszán zárult le a Kun-Mediátor-ügyben folytatott nyomozás, a közel 2000 oldalas vádirat szerint a 10 milliárd forintos kárból 6 milliárddal nem tudott elszámolni a társaság. Az ügyészség anyagaiban említés szinten se szerepel sem a Karcagot a bűncselekmények idején vezető Fazekas Sándor földművelési miniszter, sem az oda gyakran látogató Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

A Kun-Mediátor Bróker Marcsiként elhíresült vezetőjét 2017 novemberében 767 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás, két rendbeli sikkasztás, öt rendbeli számvitel rendjének megsértése és jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt állították bíróság elé. A sajtóhírek szerint a beidézett tanúk rendkívül magas számának, valamint a vádirat és a nyomozati anyag hosszának (utóbbi körülbelül 60.000 oldal) tudható be az, hogy a per ennyi éven át húzódott. A Szolnoki Törvényszék első fokon 2022. januárjában sikkasztás és csalás bűntettében bűnösnek mondta ki D. S. N. Máriát, 10 év börtönre ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyektől. 2023. májusában született meg a Szegedi Ítélőtábla jogerős ítélete: ebben a 10 éves börtönbüntetés mellett 5,4 millió forint pénzbüntetést is kiszabott Bróker Marcsira.

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Nem jelentették fel Bróker Marcsit, nehogy kiderüljön, mennyi pénzük van

A vádirat ismertetésével, élénk médiaérdeklődés mellett megkezdődött a Kun-Mediátor-ügy elsőfokú tárgyalása hétfőn a Szolnoki Törvényszéken. A büntetőper egyetlen vádlottja a 64 éves karcagi Dobrai Sándorné, volt cégvezető, aki az ügyészség szerint üzleti tevékenységével pénzügyi jogsértések sorozatát követte el. A vádirat felolvasásakor az ügyész közel két órán keresztül sorolta a nevét annak a 767 embernek, akiket a vádlott, kedvező pénzügyi befektetési lehetőséget kínálva, tévedésbe ejtett, és összesen több mint 12 milliárd forinttal károsított meg.

Kapaszkodjon! A Fidesz mindennek elhordta az Echo Tv szponzorát

A címben foglalt állítást úgy kell érteni, hogy a Fidesz először nyilvánosan megtámadta az Épkar Zrt.-t, majd miután a cég feltűnt a Mészáros Lőrinc-féle tévé szponzori karában, szent lett a béke. „Hogyan szedjünk védelmi pénzt, ha hatalmon vagyunk?” című rovatunk jelentkezik.
Találatok: [2]  Oldalak:   1