language

Személyek:

Lacza Zsolt highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Eddig több mint egymilliárd forintba került három tanuszoda, de egyikben sem lehet fürdeni

Már két éve fürdőző gyerekektől kellene hangosnak lennie a sásdi, az enyingi és a balassagyarmati tanuszodának. Ehelyett kettőben csak a gaz nő szép csendben, a harmadik pedig hónapok óta átadásra vár. Pedig már a sásdi tanuszoda energetikai korszerűsítésére is nyert százmillió forint uniós pénzt valaki, amire nagy szükség is lesz, mert ha egyszer mégis megépül, a hátrányos helyzetű térségben működő önkormányzat biztos nem tudja majd finanszírozni az üzemeltetést.

Most Balatonfüred miatt drágult a vizes vb közel 28 millió forinttal

A sporteseményt szervező Bp2017 Kft. tavaly év végén bízta meg a Hanley Service Kft.-t a balatonfüredi nyílt vízi úszáshoz szükséges létesítmények tervezésével és kivitelezésével. A cég három pályázó közül, nettó 270 millió forintos ajánlattal nyerte meg a tendert, de kiderült, hogy akkor nem gondoltak mindenre.

Egyetlen épülettel sem készült el a tanuszodák építésének bajnoka

Van egy cég, amelyik olyan erősen nyitott a közbeszerzéseken, mint talán korábban soha senki. A Hanley Service Kft. mindössze három hét alatt négy tanuszodára és három tornacsarnokra kötött szerződést a Nemzeti Sportközpontokkal 1,7 milliárd forintért. Tavaly áprilisban volt a Hanley csodahónapja, az épületeknek azóta régen el kellett volna készülniük. De egyetlen egy sem készült el a februári határidőre, sőt a módosított határidőkre sem. A Sportközpontok kötbér helyett inkább még több pénzt adott, volt, hogy egészen nevetséges indoklással.
Találatok: [4]  Oldalak:   1