language

Intézmények:

Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány highlight_off

Kulcsszavak:

lekenyerezés / presztízsberuházás highlight_off

Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány

A Kék Bolygó Alapítványt Áder János korábbi köztársasági elnök alapította 2016-ban. Az alapítványt Áder távozása előtt közérdekű vagyonkezelő alapítványnak minősítették, és azóta jelentős összegekkel támogatják a költségvetésből: többek között egy 10 milliárd forintos tőkealap alaptőkéjét. A kuratóriumban volt és jelenlegi politikusok (Áder mellett Martonyi János, Csepreghy Nándor, Lázár János) foglalnak helyet. Kritikusaik szerint a kormányhoz erősen kötődő alapítvány a kormány nem igazán markáns, az ipar igényeinek alárendelt zöldpolitikájával teljes összhangban, a létező zöld civil szférától elkülönülve "zöldre festést" valósít meg, miközben a politikai klientúra számára bevételi forrást biztosít.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Áder János alapítványa évi 1,5 milliárd forintból gazdálkodik és 250 milliót költ rendezvényekre

A köztársasági elnök által létrehozott Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány legalább két többnapos, minimum 100 fős nemzetközi konferenciát szerveztet az On Ad Production Kft.-vel, ami ellen legutóbb idén augusztusban volt NAV-végrehajtás.
Találatok: [1]  Oldalak:   1