language
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [58077]  Oldalak:   <<  <  5772 5773 5774 5775 5776 5777 5778 5779 5780 5781   >  >>

Lemondott Gál László

Lemondott Gál László, a Belügyminisztérium felügyeleti és ellenőrzési hivatalának vezetője, egykori Békés megyei főkapitány. Gál László kérdésünkre kijelentette: lemondása nem azt jelenti, hogy ezzel elismerne bármit is az ellene felhozott vádakból.

Sikkasztással vádolják a győri Papnevelő Intézet volt rektorhelyettesét

Többrendbeli sikkasztással vádolják a Győri Egyházmegyei Könyvtár és Kincstár, valamint a Papi Otthon volt igazgatóját, a Papnevelő Intézet korábbi vicerektorát. A tekintélyes tisztségeket betöltött pap megállapodott két budapesti használtcikk- és régiségkereskedővel: a kincstárban lévő, általuk kiszemelt 18. századi tabernákulumot megvásárolhatják, amennyiben az eredeti másolatát elkészíttetik.

A bíróság visszahelyezte posztjára Rapcsák Andrást

Rapcsák András hódmezővásárhelyi polgármestert a Csongrád Megyei Bíróság jogerős ítéletével visszahelyezte polgármesteri állásába. Azonban még egy fegyelmi vizsgálat folyik ellene, így a közgyűlés szerint továbbra is érvényes a felfüggesztés.

100 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a Legfelsőbb Bíróság a határőrség országos parancsnokát

Hivatali visszaélés bűncselekménye, egy vízum kiadásának elrendelése miatt 100 ezer forint pénzbüntetésre ítélte Kiss Kálmán vezérőrnagyot, a határőrség országos parancsnokát a Legfelsőbb Bíróság csütörtökön kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében.

Magnófelvételvételről szól a bizonyíték a Hajdú-Bihar megyei főkapitány ellen

Magnófelvétel bizonyítja, hogy a vámosoknak 1993-ban alapos gyanújuk volt arra, hogy az akkori Hajdú-Bihar megyei főkapitány részt vett egy illegális olajüzletben. A kapitány szerepét vizsgálni akarta a megyei főügyész, akit azonban ekkor váratlanul, 2 évvel kinevezése után, nyugdíjaztak.

Olajszőkítési-ügyek Hajdú-Biharban is

A hajdúsági olajügyeket is vizsgálni kell Szabó Lukács független képviselő szerint. A volt megyei főügyész, Szeszák Gyula ugyanis azt állítja, megakadályozták abban, hogy nyomozzon az akkori rendőrkapitány ellen, pedig bizonyítékai voltak ellene. Az ügy egyetlen fejleménye az lett, hogy őt eltávolították.

A békési botrányban szereplő egyik cég szoros kapcsolatban állt Janza Károly volt államtitkárral

A Napi Magyarországnak olyan dokumentumok jutottak a birtokába, amelyek szerint Janza Károly, a Honvédelmi Minisztérium gazdasági ügyekkel foglalkozó volt államtitkára többször tárgyalt a Miller Oil Bt. vezetőivel. A cég a Békés megyei olajügyek egyik szereplője.
Találatok: [58077]  Oldalak:   <<  <  5772 5773 5774 5775 5776 5777 5778 5779 5780 5781   >  >>