language

Akták:

Állami erdészetek szétlopása highlight_off

Lapok:

Magyar Idők highlight_off

Állami erdészetek szétlopása

Állami erdészetek szétlopása

A állam tulajdonában mintegy 1 millió hektárnyi erdő van, ezeket - megyénként - 22 állami cég kezeli. Az erdőgazdaságok nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű részeken, az összes állami erdőn, vagyis ország erdőinek felén működnek, ami Magyarország területének mintegy 10 százaléka. Amikor a KEHI megvizsgált 2010 és 2013 közötti  időszakra vonatkozóan az erdőgazdaságok működését, nagymértékű pazarlást és rossz gazdálkodást állapított meg a 22 állami tulajdonú gazdaságnál. 


 

 

 

Magyar Idők

A jobboldali-konzervatív, vállaltan kormánypárti napilapot 2015-ben alapították. A Napi Gazdaságot 2015 áprilisában vásárolta meg Liszkay Gábor,  a Magyar Nemzet egykori főszerkesztője, aki az Orbán Viktor és Simicska Lajos közötti konfliktus miatt távozott a laptól. Még ebben évben új kormánypárti lapot gründolt, ez lett a Magyar Idők. Kiadója a Magyar Idők Kiadó Kft, felelős kiadója Liszkay Gábor. A kiadó cégben ezt követően jelentős tulajdonrészt szerzett a 2018-ban alapított Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány. A lap főszerkesztője Gajdics Ottó volt 2019 februárjáig, amikor átvette a Szabad föld főszerkesztői pozícióját. Gajdics Ottót Ballai Attila váltotta az újság főszerkesztői posztján. 2019-ben névváltozás történt, azóta a lap mára megszűnt Magyar Nemzet nevén folytatja munkáját. A korábbi Magyar Idők nyomtatott formában nem jelenik meg, honlapjuk az interneten elérhető, de tartalmai nem frissülnek.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Nyomoznak a Kehi feljelentése alapján

Egy állami erdészetnél költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága – derült ki a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) lapunknak adott válaszából.

Lázár átfogó vizsgálatot rendelt el az erdészeteknél

A menedzsmentek minden évben komoly összeget vehetettek fel jutalomként. Információink szerint a súlyos megállapítások nyomán Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azonnali és rendkívüli ellenőrzést rendelt el több erdészetnél is.
Találatok: [2]  Oldalak:   1