language

Személyek:

Homolya Róbert highlight_off

Lapok:

Magyar Idők highlight_off

Homolya Róbert

Homolya Róbert (1978-) jogász, közbeszerzési szakértő. Jogi diplomáját az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 2000-ben szerezte. A 2010-ig ügyvédi irodát vezető Homolya a Pro-Vital 2000 Kft. közbeszerzési tanácsadó cég többségi tulajdonosa volt 2005 decembere és 2008 márciusa között. Részesedését állami pozícióvállalását követően eladta, így a 2009-ben megszűnt kft. jogutódjában, a Provital Zrt.-ben sem rendelkezett tulajdonrésszel. A Provital később az egyik fő udvari bedolgozóvá nőtte ki magát, Homolya kiszállása után más érdekeltségei, így a Projekt.hu Bt. és az Euro-Procure Kft. alvállalkozóként azonban továbbra is bedolgoztak a Provitalnak, ezzel kapcsolatban OLAF-vizsgálat folyt ellene, ami összeférhetetlenséget állapított meg.

 

Szakmai életút (hivatalos életrajza szerint):

  • 2018-tól MÁV elnök-vezérigazgató
  • 2017-től Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, közlekedéspolitikáért felelős államtitkár
  • 2016-tól Miniszterelnökség, kormánybiztos
  • 2015-től Miniszterelnökség, miniszterelnöki biztos
  • 2014-2016 Fejlesztéspolitikai Koordinációs Bizottság elnöke
  • 2014-2015 Miniszterelnökség, politikai főtanácsadó, miniszteri biztos
  • 2012-2013 Miniszterelnökség, Fejlesztési Irodát vezető helyettes államtitkár
  • 2010-2012 Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, végrehajtási elnökhelyettes
  • 2012 Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., jogi főigazgató
  • 2004-2010 HOMOLYA Ügyvédi Iroda, irodavezető ügyvéd
  • 2000-2004 Enczi és Társa Ügyvédi Iroda, ügyvédjelölt
 

Tagságok:

  • 2016-2017 Rába Járműipari Holding Nyrt., igazgatósági tag
  • 2015-2017 Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., Felügyelő Bizottság elnöke
  • 2014-2015 Közbeszerzések Tanácsa, tanácstag
  • 2011-2017 Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt., igazgatósági tag
  • 2010-2012 Közbeszerzések Tanácsa, alelnök

Magyar Idők

A jobboldali-konzervatív, vállaltan kormánypárti napilapot 2015-ben alapították. A Napi Gazdaságot 2015 áprilisában vásárolta meg Liszkay Gábor,  a Magyar Nemzet egykori főszerkesztője, aki az Orbán Viktor és Simicska Lajos közötti konfliktus miatt távozott a laptól. Még ebben évben új kormánypárti lapot gründolt, ez lett a Magyar Idők. Kiadója a Magyar Idők Kiadó Kft, felelős kiadója Liszkay Gábor. A kiadó cégben ezt követően jelentős tulajdonrészt szerzett a 2018-ban alapított Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány. A lap főszerkesztője Gajdics Ottó volt 2019 februárjáig, amikor átvette a Szabad föld főszerkesztői pozícióját. Gajdics Ottót Ballai Attila váltotta az újság főszerkesztői posztján. 2019-ben névváltozás történt, azóta a lap mára megszűnt Magyar Nemzet nevén folytatja munkáját. A korábbi Magyar Idők nyomtatott formában nem jelenik meg, honlapjuk az interneten elérhető, de tartalmai nem frissülnek.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Vizsgálhatják a Miniszterelnökségen néhány állami vezető összeférhetetlenségét

Három korábbi magas rangú állami vezetőt is nevesít az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) abban a zárójelentésben, amelyben a szervezet a 2011 és 2015 közötti, uniós forrásokból finanszírozott magyarországi projekteket vizsgálta és amelyben összeférhetetlenség gyanúja miatt indított vizsgálati eredményekről is beszámol.
Találatok: [1]  Oldalak:   1