language

Személyek:

Kovács Béla (Jobbik) highlight_off

Lapok:

Magyar Idők highlight_off

Magyar Idők

A jobboldali-konzervatív, vállaltan kormánypárti napilapot 2015-ben alapították. A Napi Gazdaságot 2015 áprilisában vásárolta meg Liszkay Gábor,  a Magyar Nemzet egykori főszerkesztője, aki az Orbán Viktor és Simicska Lajos közötti konfliktus miatt távozott a laptól. Még ebben évben új kormánypárti lapot gründolt, ez lett a Magyar Idők. Kiadója a Magyar Idők Kiadó Kft, felelős kiadója Liszkay Gábor. A kiadó cégben ezt követően jelentős tulajdonrészt szerzett a 2018-ban alapított Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány. A lap főszerkesztője Gajdics Ottó volt 2019 februárjáig, amikor átvette a Szabad föld főszerkesztői pozícióját. Gajdics Ottót Ballai Attila váltotta az újság főszerkesztői posztján. 2019-ben névváltozás történt, azóta a lap mára megszűnt Magyar Nemzet nevén folytatja munkáját. A korábbi Magyar Idők nyomtatott formában nem jelenik meg, honlapjuk az interneten elérhető, de tartalmai nem frissülnek.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

KGBéla rokona végül mégsem lett vádlott

Az unió csalás elleni hivatala, az OLAF még négy gyakornoki szerződést talált gyanúsnak, ám Kovács Bélát végül három gyakornoki szerződés miatt vádolták meg az uniót megkárosító költségvetési csalással. A Jobbik volt – ma független – EP-képviselője feleségének unokaöccse végül sem gyanúsított, sem vádlott nem lett az ügyben. Az OLAF nem találta a bejelentett magyarországi címén, Kovácsék pilisi házában.

Hat héten múlhat a kémkedés vádja

Másfél hónapon múlhat a kémkedés bizonyítása a Jobbik volt EP-képviselője, Kovács Béla perében. Az unió intézményei elleni kémkedés csak 2014. január 1-jétől szerepel a magyar jogrendben, a politikus pedig a vád szerint 2012 és 2014. február 14. között követte el a kémkedést az Európai Unió bomlasztása céljából Oroszország javára. Kovács ráadásul nem tudta, hogy hírszerzőkkel beszélget.

BIZOTTSÁG ELŐTT KOVÁCS BÉLA CSALÁSI ÜGYE

idén szeptemberben Polt Péter legfőbb ügyész egy költségvetési csalás és magánokirat-hamisítás gyanújával indított eljárás miatt indítványozta, hogy függesszék fel a Jobbik EP-képviselőjének mentelmi jogát. Kovács védettségét az EP 2015 októberében egyszer már felfüggesztette a magyar ügyész kezdeményezésére, majd a politikust az unió egyes intézményei elleni kémkedéssel gyanúsították meg.

Tovább nyomoznak Kovács Béla ellen

Jövő januárig hosszabbították meg annak a nyomozásnak a határidejét, amelyet a Központi Nyomozó Főügyészség kémkedés gyanújával rendelt el Kovács Béla, a Jobbik uniós képviselőjével szemben – tudta meg lapunk. Az egy éve tartó eljárás folytatásáról a Legfőbb Ügyészség döntött.
Találatok: [5]  Oldalak:   1