Helyek: |
|
Lapok: |
Börtönbe megy a Mini Hungary-per három vádlottja
A Szegedi Ítélőtábla súlyosbította az első fokon kiszabott büntetést.
Mit csinál a jobb kéz. Két falu közös csődje Csongrád-Csanádban
Több tízmillió forintot utalt át Ambrózfalva önkormányzatától Csanádalbertire a két falu közös pénzügyese, ám az összeg eltűnt. A hiány a két falu mellett másik kettőt is nehéz helyzetbe hoz, mert közös hivatalt tartanak fönn. A bajban megszólalt a helyi lap is.
Élménymedence is lesz az Orbán-hívő fradista püspök stadionjában
Meghívásos közbeszerzési eljárásban hirdette meg a Szeged-Csanádi Egyházmegye azt a fejlesztést, amelynek keretében élménymedencét és hozzá tartozó vízkezelő berendezéseket kell majd a kivitelezőnek építeni Kiss-Rigó László futballarénájában, a szegedi Szent Gellért Fórumban – tudta meg a Narancs.hu.
Vásárhely fontos pert nyert a Volánbusszal szemben
A Volánbusz 300 milliót követel a várostól egy szerződés alapján, amiről most a Kúria is kimondta: semmis.
Lehet-e más sorsa egy önkormányzati intézménynek, mint hogy spórolnak rajta?
A szokásos összevonás helyett kettéválasztottak egy intézményt Csongrádon. A könyvtár és a múzeum külön működtetve többe fog kerülni, de a döntésnél nem a költséghatékonyság számított.
Jól működő állami cég kerül a Lázár-alapítványhoz
Az ATEV Zrt. árbevétele évente 20-30 milliárd, szagára a vásárhelyiek is panaszkodnak.
Miután ellehetetlenítette, az állam kész átvenni Iványi Gáborék iskoláját
Einstand a nyitottság jegyében.
Minden papsajt. Önkormányzati ingatlanok ingyenes átadása egyházaknak
Hódmezővásárhelyen rendőr nézte végig, hogy az önkormányzat egy lakatossal visszafoglal négy tantermet az egyházi iskolától. Budapest II. kerületének kutyapárti képviselője Pannonhalmára utazott rábeszélni a bencéseket, ne vegyék már el az 1,6 milliárdos ingatlant. Abszurd helyzeteket szül az a törvénymódosítás, amely ingyen juttat ingatlanokat az egyházaknak.
Hinni kell benne. Marad a kirakatban a vádlott, 11 gyerekes szegedi képviselő
Családostul a nyilvánosság előtt éli az életét a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolt Joób Márton önkormányzati képviselő, és azért küzd, hogy ne ítéljék el. Politikusként a senki földjére került, de a következő választáson is indulni akar.
Tíz év börtönre ítélték Bróker Marcsit
Bróker Marcsi nyomkövetővel a lábán érkezett, a szegedi tárgyalóteremből már fegyőrök vezették el.n