Személyek: |
|
Lapok: |
Találatok: [6] Oldalak: 1
A bíróság ezúttal legalizálta a balatonföldvári „strandkikötőt”
A pert kezdeményező civil szervezet és a helyi önkormányzat is úgy reagált a szerdai döntésre: folytatják, a Széchényiek szellemében.
Harmadszor is zöld utat adott a kormányhivatal a balatonföldvári „strandkikötőnek”
A helyi civil szervezet ezért újra bírósághoz fordul, de vizsgálódik az alapvető jogok biztosa is.
Balatonfödvár polgármestere: Nem látok esélyt arra, hogy mégsem épülne meg az e-kikötő
Hogyan foglalnak teret a NER-közeli körök a Balatonnál, esetenként bírósági ítéleteken, törvényi tiltásokon, rendeleteken is átlépve, újabban ezt már nyíltan is felvállalva? A Narancs.hu most induló cikksorozatában néhány eset felvillantása mellett a nagy nyomulás hátterével, módszereivel foglalkozunk, arra keresve a választ: hogyan jutottunk el a máig, amikor már-már a NER maga a törvény. Az első részben a balatonföldvári e-kikötő kapcsán Holovits Huba polgármesterrel olvashatnak interjút. A kisváros fideszes vezetője szerint ha valakinek nem tetszett volna a Nyugati strandon készülő projekt, kezdeményezhetett volna helyi népszavazást, de ez nem történt meg.
A Lánchídnál is hosszabb lenne a Balatonföldváron építeni kezdett e-kikötő egyik mólószára
Az építkezés megkezdődött, a kikotort iszapot a tóban rakják le.
Precedenst teremthet a Balatonnál, ha kikötő épülhet a földvári strandra
A beruházó az év végére szeretne elkészülni a Nyugati strandra tervezett létesítménnyel.
Egyelőre nem kezdik el a balatonföldvári e-kikötő építését
A balatonföldvári e-vitorláskikötő továbbra is rendelkezik az építés elkezdéséhez szükséges engedélyekkel, de csak akkor kezdik el az építését, ha az eljárás körül minden tisztázódik - állítja a beruházó.
Találatok: [6] Oldalak: 1