language

Intézmények:

Fóti Hagyományokért Alapítvány highlight_off

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Háromszoros olimpiai bajnok kajakos alapítványa is nyert Samsung-pénzeket

Újabb körben osztogatják civil szervezeteknek a Göd városától elvett Samsung-adóbevételeket. Egyes Fideszhez köthető alapítványoknak, egyesületeknek megint sikerült „ügyesen” pályázniuk, és vannak új befutók is. Ugyanakkor akadnak, akik most kimaradtak a pénzosztásból.

Minden bokorban - Fideszes álcivil szervezetek a választási kampányban

Elszipkázott Samsung-adóbevételek, minisztériumi források jutottak el olyan szervezetekhez, amelyek a kampányban a fideszes képviselőket segítik. Az ÁSZ mindezt tétlenül nézi, a Fidesz pedig egyéb módszerek mellett álcivilek finanszírozásával veszi semmibe a kampányköltési plafont.

Furcsa alapítványokhoz is csordogálnak a gödiektől elsinkófált Samsung-adómilliók

Több mint 400 millió forintot oszt szét a Pest Megyei Önkormányzat a Samsungtól befolyt helyi adóbevételekből civil szervezeteknek. Jut olyanoknak, amelyeket a pályázati kiírás megjelenése után hoztak létre, de megyei jobbikos képviselők szerint egyes Fideszhez köthető személyekkel összefüggésbe hozható alapítványoknak is. Az önkormányzat szerint minderre van magyarázat, és ellenőrizni fogják, hogy a források megfelelően hasznosultak-e.
Találatok: [3]  Oldalak:   1