language

Személyek:

Lengyel János highlight_off

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Perbeli ellenfelével szemben intézkedett a somogyi kormányhivatal vezetőjének kabinetfőnöke

Építéshatósági szemlékre két szakügyintéző szokott kivonulni, ám a sokat megélt siófok-töreki lómenhelyhez június 7-én négyen vonultak ki. Egy ügyintéző, egy osztályvezető, egy főosztályvezető és egy negyedik kormánytisztviselő, aki egy korábbi szemlén a járási főállatorvos „segédjeként” volt jelen, amolyan hivatali inkognitóban. Ha van valaki, akinek tudnia kell, hogy a Somogy Vármegyei Kormányhivatal és a lómenhely alapítványa között április óta per van folyamatban, az ő. A kormányhivatal vezetője, Neszményi Zsolt kabinetfőnöke, a jogi főosztály vezetője: Orbán Ákos. Mégis személyesen intézkedett. Bemutatjuk, hogy packáznak ma a hivatalok Magyarországon bizonyos ügyekben.

Boros Imre az agrártárca élén: A miniszter élre lép

A kisgazda berkekben képzettségével és banki múltjával egyaránt fehér hollónak számító Boros elsősorban a hazai pénzügyi körökben népszerűtlen figura. Nevét korábban több zűrös ügylettel összefüggésben emlegették, igaz, a szóbeszédet nyilvánosság elé táró orgánumokon a hajdani banktisztviselő megnyert sajtóperekkel vett elégtételt.
Találatok: [2]  Oldalak:   1