language

Intézmények:

Eclipse Informatikai Rt. highlight_off

Lapok:

Magyar Nemzet (MNO) highlight_off

Magyar Nemzet (MNO)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum.

A lap főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Másodfokon folytatódik az Eclipse-ügy

Felmentette a milliárdos áfacsalás miatt indult Eclipse-ügy 12 vádlottját a Fővárosi Törvényszék, az ügyészség azonban fellebbezett.

Milliárdos adócsalás: tagad az Eclipse-ügy elsőrendű vádlottja + Videó

Tagadta bűnösségét az Eclipse-ügy kedden kezdődött tárgyalásán az elsőrendű vádlott. A bűnszervezetben elkövetett milliárdos adócsalással és más bűncselekményekkel vádolt Deák Endre és 11 társa nem kívánt vallomást tenni a Fővárosi Törvényszéken.

Galambos ügyvédje sem tudja, mit tehetett P. László

Galambos Lajos, az NBH volt főigazgatójának védője sem tudja, hogy mivel gyanúsítják a kémügy negyedik érintettjét, P. Lászlót. Molnár Lajos azt mondta: az eljárás során nem találkozott a nevével, pedig – szerinte – a terhelt neve nem lehet államtitok.

Milliárdos pénzmosás

Tízmilliárd forintos pénzmosást és hárommilliárd forintos adócsalást derített fel a vám- és pénzügyőrség (VPOP) – tájékoztatta lapunkat a hatóság, hozzátéve, az akcióban hét személyt fogtak el és helyeztek előzetes letartóztatásba, valamint körözést bocsátottak ki egy társuk ellen. Utóbbi az MTK volt labdarúgója, Katzenbach Imre, aki megalapozottan gyanúsítható adócsalással és pénzmosással.

Eclipse: az államnak nincs baja

Semmilyen gondot nem tapasztalt a járművek előzetes eredetiségvizsgálatát támogató központi informatikai rendszer módosításáért felelős Eclipse Zrt.-vel való együttműködéskor a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala. A társaság hét vezetőjét pénzmosás gyanújával szerdán vette őrizetbe a VPOP.
Találatok: [6]  Oldalak:   1