language

Akták:

FKF Zrt. - Sósátor-ügy highlight_off

Lapok:

Magyar Nemzet (MNO) highlight_off

FKF Zrt. - Sósátor-ügy

FKF Zrt. - Sósátor-ügy

490 millió forintért vásárolt útszóró sónak egy lakott, közös osztatlan tulajdonban álló ingatlant a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF), amin évi hatmillió forintért bérel sósátrat az eső ellen. A cég szerint jó üzletet kötöttek. A közterület-fenntartókat képviselő ügyvédi iroda korábban az eladó cégnek (Truck Hungária Kft.) is dolgozott, a projektet vezető ingatlanreferens felettesének pedig közös érdekeltsége volt Tuzson Bencével egy gazdasági társaságban. Utóbbi a Biczi és Tuzson Ügyvédi Iroda tulajdonosa, melyen keresztül szerteágazó politikai és gazdasági kapcsolatrendszerrel bírhat, 2014-ben mandátumot szerzett a Fidesz egyéni képviselőjeként Dunakeszin. Az ügy kipattanását követően az FKF Zrt. belső vizsgálatot indított a sótároló telek ügyében.

Magyar Nemzet (MNO)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum.

A lap főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

A fővárosi sóbiznisztől a járműjavításig

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kiemelt célja, hogy a hazai járműipar a magyar gazdaság fejlődésének egyik legjelentősebb tényezője legyen a közeljövőben – közölte a tárca azután, hogy a magyar állam nevében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. aláírta a Bombardier Transportation MÁV Hungary Kft. (dunakeszi járműjavító) 64,9 százalékos üzletrészének megvásárlásáról szóló adásvételi szerződést. A hangzatos tervek azonban információink szerint máig nem valósultak meg, mi több, az állami szerepvállalást követő időszakban a cég érthetetlenül elindult a vészes leépülés felé. Eközben a vezetőség teljesen kicserélődött: Tuzson Bence országgyűlési képviselő bizalmi köréhez tartozó személyek kerültek a járműjavítóhoz.
Találatok: [1]  Oldalak:   1