language

Kulcsszavak:

juttatás highlight_off

Lapok:

Magyar Nemzet (MNO) highlight_off

Magyar Nemzet (MNO)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum.

A lap főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [126]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Semjén Zsolt örömmel lőtt volna fókára is

Nemcsak jegesmedvére, hanem fókára is szívesen lőtt volna Semjén Zsolt – derült ki a Magyar Nemzet birtokába került levelezésből, amit azokkal a vadászatszervezőkkel folytatott a miniszterelnök-helyettes, akik a politikus skandináv kirándulásait bonyolították. A dokumentumok szerint 2014-ben merült fel, hogy a rénszarvasvadászat mellett lehetőség lenne egy háromnapos tengerparti fókavadászatra is. Bár a kedvelt tengeri emlősállatok levadászására végül nem került sor, Semjén Zsolt mégis nagy érdeklődést mutatott a lehetőség iránt. Azt írta: „különlegesség a fóka, örömmel megyek, de a legfontosabb a rén”.

Busás év végi jutalom a jegybanknál

Negyven napra volt szüksége a Matolcsy György által vezetett Magyar Nemzeti Banknak ahhoz, hogy megválaszolja, mennyi karácsonyi jutalmat osztott szét munkatársai között. Kiderült: az állami szervezetek közül az MNB volt a legnagyvonalúbb dolgozóival, ugyanis az év végén négyszáz – „kiemelkedő teljesítményt nyújtó” – munkavállalójának adott összesen közel 260 millió forint prémiumot. Ez azt jelenti, hogy átlagosan csaknem nettó 650 ezer forintot kaptak az alkalmazottak.

Deutsch semmit nem bánt meg

Nem bánta meg Deutsch Tamás, hogy vissza nem térítendő támogatást javasolt a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnökségének a szervezet pénzéből. A bizottság alelnöke még májusban ismerte el, hogy az ő ötlete alapján kapott hárommillió forintot Gömöri Zsolt hitele végtörlesztésére.

Paralimpiai botrány: Deutsch elengedi Gömöri kezét?

Deutsch Tamás, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) alelnöke szerint az a tisztességes, ha a június 19-i rendkívüli közgyűlésen bizalmi szavazás dönt a szervezet elnökségének, így a pénzügyi visszaélésekkel megvádolt Gömöri Zsolt elnöknek a jövőjéről.

Gömöri kivételezett helyzetben

A Magyar Paralimpiai Bizottság elnökével ellentétben egyetlen minisztériumi köztisztviselő sem kapott támogatást devizahitele végtörlesztéséhez – tudtuk meg. Gömöri Zsolt tegnapi sajtótájékoztatóján folytatta a napokban kezdett ellentámadást, és újabb „lejárató” személyt nevezett meg. Ugyanakkor továbbra sem tudta érdemben cáfolni az ellene felhozott vádakat.

Elhárított politikai felelősség

A parlamenti vitában is szóba került tegnap a Magyar Paralimpiai Bizottság körüli botrány, de a jelek szerint a kormány és a szaktárca képviselői nem kívánnak beavatkozni a testület gazdálkodásába.
Találatok: [126]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>