language

Személyek:

Kovács Lajos (Főtáv) highlight_off

Lapok:

Magyar Nemzet (MNO) highlight_off

Magyar Nemzet (MNO)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum.

A lap főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Első fok: felmentették a volt Főtáv-vezért

Bűncselekmény hiányában felmentette a csalással és hűtlen kezeléssel vádolt Kovács Lajost, a Főtáv volt vezérigazgatóját hétfőn kihirdetett elsőfokú határozatában a Fővárosi Törvényszék.

Felgyorsulhatnak a fővárosi nyomozások

Felgyorsulhat őszig a nyomozás a fővárosnál, az önkormányzati cégeknél és beruházásoknál zajló eljárásokban – közölte lapunkkal a BRFK.

„Azt mondtad, hogy aki nem áll be a sorba, annak el kell vágni a torkát”

Halálfélelmem van tőled, Miklós! – mondta Balogh Zsolt a lapunk birtokába jutott rendőrségi szembesítési jegyzőkönyv tanúsága szerint a múlt héten Hagyó Miklósnak.

Bővült Sziebert bűnlajstroma

Ismét vesztegetéssel, összesen pedig hat bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja a rendőrség Sziebert Györgyöt. A BKV Zrt. előzetes letartóztatásban lévő volt jogi igazgatója a nyomozás legfrissebb adatai szerint tavaly nyáron egy bankvezetőnek, illetve egy ingatlanforgalmazó cégnek fizetett két és fél millió forint kenőpénzt, hogy fél áron megvehessen egy értékes budai ingatlant.

Hűtlen kezelés gyanúja a Főtávnál

Nyomozást rendelt el hűtlen kezelés gyanúja miatt a Főtáv Zrt.-vel összefüggésben tegnap a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A rendőrség közleményében megjegyezte, hogy az ügyben egy magánszemély tett feljelentést, mert szerinte a Főtáv Zrt. nem a hatályos jogszabályoknak megfelelően vett részt egy csepeli lakópark fűtési rendszerének kiépítésében, amelylyel az okozott vagyoni hátrány meghaladja a 180 millió forintot.

Vizsgálat a Főtáv-igazgató ügyében

A Nemzetbiztonsági Hivatal vizsgálja, valóban a titkosszolgálat egyik munkatársa révén kerülhetett-e a Főtáv igazgatói székébe a csalás miatt évek óta körözött Joó Tibor, aki mellesleg azt állította, Hagyó Miklós tőle is tízmilliókat követelt havonta.
Találatok: [6]  Oldalak:   1