language

Kulcsszavak:

kultúra - művészet highlight_off

Lapok:

Magyar Nemzet (MNO) highlight_off

Magyar Nemzet (MNO)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum.

A lap főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [21]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

A focisták nyomába nem ér, de milliárdok forognak a kulturális taóban

A Magyarországon működő vállalkozások társasági adójuk (tao) egy részét felajánlhatják a látványsportágak mellett a filmek és a nyilvántartásba vett előadó-művészeti szervezetek támogatására is. A taorendszer 2011-es bevezetése óta ez a fajta támogatás a harmadik legfontosabbá nőtte ki magát a költségvetés és a Nemzeti Kulturális Alap után. Kulturális célú támogatás esetén az adóelőlegből és az adóelőleg-kiegészítésből felajánlott összegnek, de legfeljebb a fizetendő adó 80 százalékának 7,5 százaléka írható jóvá. Amennyiben egy cég kizárólag az éves adóbevallásában rendelkezik a taotámogatásról, az adójóváírás mértéke legfeljebb a fizetendő adó 80 százalékának 2,5 százaléka lehet.

Tovább csúszhat a sámándob újraépítése

A hányattatott sorsú pavilont Karcagon építtetné fel újra a kormány. A hazaszállított sámándob a tervek szerint még idén megnyitja kapuit, ám egyelőre semmi hír a beruházásról. Az újjáépítésért felelős Kárpátok-Alpok Zrt. nem válaszolt kérdéseinkre, Dobos László karcagi polgármester pedig szűkszavúan annyit közölt, hogy „a tárgyalások és a szükséges egyeztetések folyamatban vannak.” Ez utóbbi azért is érdekes, mert a kormányhatározat értelmében a szükséges megállapodásokat 2016. szeptember 15-ig kellett volna tető alá hozni.

Sorsok Háza: álcázott ellenőrzés?

Tanácsadás keretében ellenőrizhette a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a Sorsok Háza projektet. Legalábbis ez derül ki egy dokumentumból, amely elmarasztaló megállapításokat tartalmaz az emlékközponttal kapcsolatos közbeszerzési eljárásokra vonatkozóan.

Nyomozás az Operaháznál

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmény miatt folyik nyomozás a Magyar Állami Operaház korábbi gazdálkodásával kapcsolatban – tudta meg a Magyar Nemzet. A gyanú szerint több száz millió forint tűnhetett el a nemzeti dalszínház süllyesztőjében.

Százmilliók az Opera süllyesztőjében

Sikkasztás és hűtlen kezelés elkövetésének, illetve jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés kísérletének gyanúja miatt tett feljelentést a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a Magyar Állami Operaház korábbi gazdálkodásával kapcsolatban – tudta meg a Magyar Nemzet.

Elfolyt milliók: hallgat az MSZP-s városvezető

Milliók folyhattak el a Nyírbátori Kulturális Nonprofit Kft.-től – erről beszélt a HírTV Célpont című műsorának a város pénzügyi bizottságának fideszes elnöke, valamint a cég új vezetése. A vizsgálatok szerint jutott közpénz a korábbi igazgató családi vállalkozásának is.

„Ami a kisíbolások tárgyában történt, az felmérhetetlen”

A Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) egy pilótajáték volt, a korábbi kormányok csak tették bele a pénzt, aminek egy része a magánzsebekbe került – nyilatkozta Pálffy István (KDNP) és Gulyás Dénes (Fidesz) parlamenti képviselő...

Drágán dolgoztatott az örökségvédelmi szakszolgálat

Indokolatlan és aránytalan kifizetéseket találta a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat restaurálás címén történt utalásai között az Országgyűlés az elmúlt nyolc év kulturális visszaéléseit vizsgáló albizottsága.
Találatok: [21]  Oldalak:   1 2 3   >  >>