language

Lapok:

Magyar Nemzet (MNO) highlight_off

Intézmények:

MÁV Informatika Zrt. highlight_off

Magyar Nemzet (MNO)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum.

A lap főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [16]  Oldalak:   1 2   >  >>

Félmilliárdos kár a MÁV cégénél?

Napokon belül dönthet arról az ügyészség, hogy vádat emel-e a MÁV Informatikánál (MÁVI) a Gyurcsány-kormány idején történt, legalább 460 millió forintos hűtlen kezelés gyanújával folytatott eljárásban – értesült a Magyar Nemzet.

Utasítás a Legfőbb Ügyészségtől

A MÁV Informatika Zrt.-nél elrendelt nyomozás folytatásáról intézkedett a Legfőbb Ügyészség, miután az eljárás korábbi lezárásával kapcsolatos panaszt elbírálta, és az abban foglaltakat részben megalapozottnak találta – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére az LÜ.

Tízmilliókat fizettek a semmiért?

Újabb bűncselekménnyel gyanúsítják Hosszú Sándort – értesült lapunk. A Kóka János gazdasági minisztersége idején a vasutaskörökben egyszerűen SZDSZ-es cégnek titulált MÁV Informatika korábbi vezetőjét 2009-ben elsőként hallgatták ki jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával.

MÁV Informatika: még két gyanúsított

A MÁV Informatika újabb két vezetőjét vitték be munkahelyükről kihallgatásra a rendőrök, akiket információink szerint bűnsegédlettel gyanúsítanak. A cégnél feltárt jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és orgazdaság ügyében folytatott eljárásnak immár tizennégy gyanúsítottja van.

A Gyurcsány–Kóka érdekkör is nyakig benne van

A MÁV Informatika Zrt. újabb három vezetője ellen indult eljárás. Azzal gyanúsítja őket a rendőrség, hogy korábbi külföldi futballszurkolói útjaik költségeit az állami tulajdonú vállalattal fizettették ki jogosulatlanul.

MÁV Informatika: előállították az újabb gyanúsítottat

Hűtlen kezeléssel és orgazdaság elkövetésével gyanúsította meg kedden a BRFK gazdaságvédelmi főosztálya Cs. Sándort, a MÁV Informatika Zrt. tanácsadási és alkalmazásfejlesztési divíziójának igazgatóját, akit a nyomozók a munkahelyéről állítottak elő – tudta meg a Magyar Nemzet.

Hűtlen kezelés a MÁV Informatikánál

Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatja ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a MÁV Informatika Zrt. jelenlegi és korábbi vezérigazgatóját.
Találatok: [16]  Oldalak:   1 2   >  >>