language

Lapok:

Magyar Nemzet (MNO) highlight_off

Intézmények:

Magyar Nemzet (MNO)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum.

A lap főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [52]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>

Családi biznisz: Mészáros veje megnyerte az első milliárdos közbeszerzését

Megnyerte első milliárdos összegű közbeszerzését Homlok Zsolt szombathelyi vállalkozó. Az üzletember azzal került be korábban a hírekbe, hogy májusban feleségül vette Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester és milliárdos nagyvállalkozó kisebbik lányát, ezúttal azonban üzleti sikereiről számolhatunk be. A közbeszerzési adatbázis friss közzététele szerint Homlok Zsolt egy éve alapított cége, a Homlok Zrt. az idén novemberben elnyert egy több milliárd forintot érő közbeszerzést a MÁV Zrt.-től. A Homlok Zrt. vezette Várda 2017 Konzorcium a 2,86 milliárd forintos alapajánlata mellett egy 2,67 milliárd forintos opcionális munkát is elnyert. Tehát összesen 5,5 milliárd forintot érő közbeszerzés részbeni nyertese lett a frissen alakult cég, amelynek tavaly csak 600 ezer forintnyi bevétele volt. Túl sok referenciája sem lehetett, lévén ez volt az első közbeszerzés, amelyen indult.

Százmilliókért fogja reklámozni idei sikereit a MÁV

Mintegy nettó 450 millió forintért fogja reklámozni 2017-ben elért sikereit a MÁV – derült ki a közbeszerzési adatbázisban található összegzésből. A MÁV Zrt. részére az eredménykommunikációhoz kapcsolódó integrált reklámügynökségi feladatokat Szijjártó Péter külügyminiszter barátja, Kuna Tibor cégei fogják elvégezni. A pénteki összegzés szerint ha kifogy a 450 milliós keretösszeg, akkor a Trinity Kft. és a Young and Partners Kft. még nettó 30 millió forintnyi opciós összeg lehívására jogosult.

Zsíros megbízás Tiborcz István egykori cégének

Jelentős megbízást nyert el Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak egykori cége, az Elios Zrt. a MÁV-tól. A társaság összesen 17 vasútállomáson cserélheti le a kültéri és beltéri világítótesteket modern, ledes fényforrásokra. A vasúttársasággal két szerződést írtak alá, az egyik a nyugat-magyarországi, a másik a kelet-magyarországi régió néhány vasútállomására vonatkozik; a két megbízási díj összesen 1,4 milliárd forint értékű – derült ki a lapunk által megismert közbeszerzési adatokból.

Csaknem félmilliárd lehet a MÁV kára

Három MÁV-ügylet miatt tett büntetőfeljelentést a Legfőbb Ügyészségen a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal. A Kehi szerint a kormányváltás előtti, MÁV-vezetők által aláírt szerződések csaknem félmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozhattak a társaságnak.

Harminc elszámoltatási ügyben nyomoznak

Jelenleg harminc olyan ügyben folyik nyomozás, amelyben a kormányzati elszámoltatás során született feljelentés – derül ki Budai Gyula, a kabinetnek készített jelentéséből.

Magánvélemény kapott szárnyra

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (MFM) határozottan cáfolja azokat a valótlan állításokat, amelyek szerint a tárca a korábban megnyitott vasúti mellékvonalak bezárását tervezi – közölte a minisztérium hétfőn.

Irdatlan összegre büntették a vasúti cégeket

A Gazdasági Versenyhivatal milliárdos büntetést szabott ki a MÁV-ra, a GYSEV-re és a MÁV Cargo utódcégére. A hatóság szerint a társaságok kartelleztek.

Kalandos ingatlanügylet: nem hagyja magát a MÁV

A büntetőeljárás eredményének függvényében a MÁV megvizsgálja a jogi lépések lehetőségét annak a két szolnoki ingatlannak a visszaszerzésére, amelyet a vasúttársaság korábbi vezetése adott el 2004–2005-ben a piaci ár töredékéért – mondta el a Magyar Nemzetnek a MÁV.
Találatok: [52]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>