language

Kulcsszavak:

egyház highlight_off

Intézmények:

Mazsihisz highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

IZZIK A PARÁZS DEBRECENBEN

A Debreceni Hitközség összesen 540 millió forint értékben három EU pályázatot nyert a hitközségi épületek, valamint a két zsinagóga (a Pásti és a Kápolnási utcai) felújítására 2012 és 2016 között. Az utolsó pillanatban, 2015 végén a hitközség elnöke, Horovitz Tamás, akkor még a MAZSIHISZ alelnökeként is egy országos vezetőségi értekezleten 95 millió forintos kölcsönt kért, és kapott, arra való hivatkozással, hogy különböző vállalkozókat haladéktalanul ki kell fizetnie.

Heisler András értesült a sikkasztásról?

Több mint fél éve tudhatta Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke, hogy a Dohány utcai zsinagóga beléptetőrendszerének elszámolásából naponta majdnem egymillió forint tűnik el, mégsem tett semmit – derült ki abból a lapunk birtokába került levélből, amelyet a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ügyvezető igazgatója, Schwezoff Dávid írt a közgyűlés tagjainak.

Feldmájer nepotizmussal vádolja a Mazsihiszt

A zsidó hitközségi szövetség éléről vasárnap eltávolított elnök szerint vannak vitatható ügyek a Mazsihiszben. Szerinte nem etikus, hogy az egyik hitközségi elnök cége nyerte meg a közbeszerzési eljárást a Dohány utcai zsinagóga egyik beruházására. Kifogásolja azt is, hogy egyes Mazsihisz-vezetők feleségei komoly pozíciókat töltenek be a szövetség különböző intézményeinél.
Találatok: [7]  Oldalak:   1