language

Lapok:

Kulcsszavak:

mezőgazdaság highlight_off

ATV

1989 óta folyamatosan működő kereskedelmi televíziócsatorna. Eredetileg Argo TV néven indult, agrárcsatorna volt. 2003-ban tulajdonosváltás következett be, a televízió részvényeinek felét felvásárolta egy, a Hit Gyülekezetéhez közelálló befektetői konzorcium. 2005-ben a csatorna neve Atv-re rövidült. 2010-ben indult el a nagy felbontású adása, azóta jóval elérhetőbb lett a csatorna. Vezérigazgatója Németh S. Szilárd a Hit Gyülekezetének alapítójának fia.

2020 májusában az Átlátszó azt írta: "kijelenthető, hogy a liechtensteini offshore cég kiiktatásával a cégstruktúrából Németh Sándor magánszemély közvetlenül és érdekeltségein keresztül az ATV Zrt. többségi tulajdonosává vált."

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [31]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

Az LMP feljelentést tett a Hold utcai vásárcsarnok felújításával kapcsolatban

Az LMP feljelentést tett költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt a Hold utcai vásárcsarnok felújításával kapcsolatban - közölte Sallai R. Benedek országgyűlési képviselő kedden az MTI-vel.

MSZP: ne legyen fideszes parcellák összessége az ország

A párt felszólítja a kormányt, hogy ne támogassa a MAGOSZ privatizációs elképzeléseit, és ne adják magántulajdonba a bérbe adott állami földeket. Beke Károly MSZP-s politikus azt mondta, nem fogják engedni, hogy a gazdák lába alól "kihúzzák a földet". Szerinte ugyanis Magyarország nem lehet "fideszes parcellák összessége".

Uniós pénzből vehetnek állami földet az agrároligarchák

Terjedelmes vita bontakozott ki a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) földprivatizációra vonatkozó javaslata nyomán, melynek értelmében az állami földek bérlői uniós támogatásból szerezhetnének tulajdonjogot a használatukban álló területre. A tiltakozó politikusok és szakemberek újabb fideszes földmutyit kiáltanak, míg az ötletgazda és támogatói a külföldiek területszerzésével riogatnak arra az esetre, ha nem valósulna meg a földosztás. A múlt heti Kormányinfón Giró-Szász András kormányszóvivő a birtokméret korlátozásával cáfolta az atv.hu-nak, miért nem a kormány közeli agrároligarchák felé tett újabb gesztusról van szó.

Kiskaput nyitottak az agrároligarcháknak?

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) jogszabályi kiskapukkal asszisztál ahhoz, hogy a bennfentes gazdálkodók ki tudják játszani az uniós támogatási szabályokat – állítja a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ). Úgy látják, az 1200 hektárnál nagyobb földek támogatásának lenullázásával a kormány nem az „agrároligarchákra” mért csapást, hanem a „versenyképes és hatékony magyar mezőgazdaságot veri szét”.

SRB: Az igénylők egy százalékának ment a földalapú támogatások fele

A rossz uniós politika és a Gyurcsány-Bajnai kormányok is felelősek a jelenlegi nagybirtok-rendszer kialakulásáért - mondta el az ATV Startban az LMP országgyűlési képviselője, aki egyúttal cáfolta a Földművelésügyi Minisztérium vádjait, melyek szerint felesége és cége mintegy 252,3 millió, ő maga pedig 19,3 forint földalapú támogatáshoz jutott.

A kormány szembefordult a nagybirtokosokkal

Egyelőre nem tudni, hogy a kormánynak, vagy magának Lázár Jánosnak vannak becsípődve Magyarország legnagyobb földbirtokosai, de tény, hogy a vidékfejlesztési támogatások következő hétéves ciklusának beélesítése előtt a kabinet újragombolta a földalapú uniós támogatások hazai rendszerét. Az atv.hu-nak nyilatkozó agrárszakértő szerint eddig minden kormányzat érdekelt volt a mezőgazdaság kaotikus struktúrájában, és a tervezett korlátozások, illetve arányosítások önmagukban nem lesznek elegendőek az átláthatósághoz.

Az államtitkárnak írt pályázatokat a kishantosi földnyertes

L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára cégeinek is írt pályázatokat az a férfi, akinek a vállalkozása elnyerte a kishantosi biogazdaság földjét. A Mező Vidék Bt. egyébként úgy nyert a pályázaton, hogy a szabályok alapján el se indulhatott volna. Például azért, mert eredetileg építőipari cég volt.

Ács Sándorné: félmilliárdos kárt okoztak Kishantosnak

Jelentős ítéletet hozott a Fővárosi Törvényszék, a kishantosi földbérletre kiírt pályázatokat visszautalták első fokra – ezt Ács Sándor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Találatok: [31]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>