language

Akták:

Brókerbotrány 2015 highlight_off

Intézmények:

MSZP

A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP) magyarországi balközép szociáldemokrata párt, 1989. óta jelen van az Országgyűlésben. A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) volt tagjaiból 1989. november 21-én. 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között Magyarország kormányzó pártja volt. A 2010-es választás óta ellenzékben politizál. (Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>

Vona: Csak a Jobbik tiszta a brókerbotrányban

Vona Gábor szerint az MSZP és a Fidesz közös "koalíciós brókerbotránya" az országos jelentőségűvé duzzadt csalási ügy, amelyben a két pártnak külön-külön is megvan a felelőssége. A Jobbik elnöke szerint ugyanez a felelősség vonatkozik azokra a fóti vezetőkre is, akik a Hungária Értékpapírt Zrt.-nél vállalati kötvényekbe tették a település egymilliárd forintját.

Rács mögött maradhat Tarsoly Csaba

További három hónappal hoszabbítaná meg a Quaestor-vezér Tarsoly Csaba előzetes letartóztatását az ügyészség – értesült lapunk. Közben folytatódhat az egyeztetés a károsultakkal, s hamarosan tájékoztatásra számíthatnak a Quaestor-kötvényesek.

Kun-Mediátor: Vadait kérdezi a Fidesz

A Fidesz a DK-s Vadai Ágnest kérdezi a karcagi Kun-Mediátor ügyében: a kormánypárt arra kíváncsi, hogy az ellenzéki politikus szerint a támogatói tudnak-e arról, hová tűnt a betétesek pénze.

Fideszes vagy Jobbikos volt a karcagi Bróker Marcsi?

Politikai hullámokat vetett a parlamentben a karcagi brókerbotrány. A Jobbik a kormány karcagi tagjait vonná kérdőre az ügyben, az államtitkár viszont a jobbikos képviselőt és az MSZP-t is megpróbálta a Kun-Mediátor Kft-hez kötni.

Lázár: 410 millió állami pénz odaveszett

A Földművelésügyi Minisztériumnak 410 millió forintja ragadt bent az egyik brókercégénél, erre vezetett a kormányzati vizsgálat – jelentette be csütörtökön Lázár János. A miniszter szerint a mostani Quaestor-ügyben mégis a legnagyobb felelőssége nem másnak van, mint az MSZP-nek.

Csak nem sikerül szoci brókerbotrányt csinálni a Quaestorból

Keményen küzd a Fidesz, hogy a brókerügyeket ráhúzza az MSZP-re. A Quaestor-ügyben a Fideszt ugyanis csak az a szál érdekli, hogy állításuk szerint hogyan juthatott a Gyurcsány-kormány idején majdnem 17 milliárdos állami hitelhez a Quaestor.

Tüntetést szervez az ellenzék a Quaestor-botrány miatt

A szocialisták által kezdeményezett egyeztetésen részt vett ellenzéki pártok szerint alkalmatlan posztjára Orbán Viktor miniszterelnök, erről nyilatkoztak a csütörtöki budapesti egyeztetés után az LMP, az MSZP, a Párbeszéd Magyarországért (PM), az Együtt és a Magyar Liberális Párt (Liberálisok) vezető tisztségviselői újságíróknak. A Fidesz szerint a baloldal kicsinyes hatalmi harcokkal van elfoglalva.

Egymásra mutogat a Fidesz és az MSZP a Quaestor botránya miatt

Az MSZP szerint a Quaestor-csoport csődjével végképp bebizonyosodott, hogy "fideszes bankbotránnyal állunk szemben: a Fidesz közeli cégcsoport nyakig benne volt a keleti nyitás Szijjártó Péter által vezényelt üzleteiben".
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>