language

Helyek:

Esztergom highlight_off

Intézmények:

MSZP

A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP) magyarországi balközép szociáldemokrata párt, 1989. óta jelen van az Országgyűlésben. A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) volt tagjaiból 1989. november 21-én. 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között Magyarország kormányzó pártja volt. A 2010-es választás óta ellenzékben politizál. (Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Jutalom önkormányzati vezetőknek: fizettek, de hallgatnának

Nemcsak Pécsen és a szocialista irányítású városokban érdemes kutakodni az ügyben, hogy a települések vezetői milyen jutalmazási szokásokat honosítottak meg szűkebb hazájukban. A veszteségesen gazdálkodó településeken jutalomra azért mindig futotta.

A Gyurcsány-ügy nem független az MSZP belső cirkuszaitól

Az LMP feljelentése nyomán indult ügyészségi vizsgálat Sukoró-ügyben Gyurcsány Ferenc ellen, de Schiffer András frakcióvezető szerint nincs személyes része a feljelentésüknek.

Budai Gyula: Ez a van rajta sapka, nincs rajta sapka esete

Budai Gyula a HM ingatlaneladásait vizsgálja, de csak az elmúlt nyolc évben. Pedig katonakorában ő maga is vett egy HM-ingatlant. A Népszabadságnak adott interjúban elmagyarázza, mi a különbség az ő és a szocialista vezetők esete között. Megtudhatjuk azt is, miért nem nyomoz Rákay Philip, Papcsák Ferenc vagy Meggyes Tamás ügyei kapcsán.

A korrupció és a sült demagógia volt a téma a parlamentben

Kósa Lajos a korrupció pártjának nevezte az MSZP-t, Schiffer András pedig arról érdeklődött napirend előtt, hogy ki számoltatja el az elszámoltató fideszeseket.

Kövér és Kósa elemében: napi parlamenti 'Ki a korrupt'

A parlamenti sajtószobából tudósítjuk az Országgyűlés fontosabb eseményeit. Néha sajtótájékoztatók szakítják meg a munkát, ilyenkor fülesen hallgathatjuk a parlamenti közvetítést - a belépőnkért cserébe. Parlamenti tudósítás light.

Frei, Pálffy, Farkasházy, Rákay, Bayer – mi a közös bennük?

Senkit nem lep meg, ha kiderül, hogy egy közéleti személyiség politikai kapcsolataiból előnyt kovácsolt. Azon sem döbbenünk meg, ha valaki annak ellentétét teszi, mint amit korábban mondott. Többnyire a szereplők sem feszengenek. Még akkor sem, ha okuk lenne rá.
Találatok: [6]  Oldalak:   1