language

Lapok:

Magyar Nemzet (MNO) highlight_off

Intézmények:

Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) highlight_off

Magyar Nemzet (MNO)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum.

A lap főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

A főügyészség cáfolja a közszolgálati egyetemet

Noha csütörtökön nagy dirrel-durral jelentette be az állami hírügynökségen keresztül a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), hogy az intézmény furcsa szerződéseit nyilvánosságra hozó Hadházy Ákos ellen büntetőeljárás zajlik, kiderült, mindez nem igaz. Az NKE közleményében az állt, hogy az LMP társelnöke folytatta a felsőoktatási intézmény ellen korábban megkezdett rágalomhadjáratát, amely miatt – mint írták – a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) egy hónappal ezelőtt büntetőeljárást indított ellene, ami jelenleg is zajlik.

Újabb pénzeső zúdul a közszolgálati egyetemre

A közszolgálat fejlesztését nem lehet eléggé megfizetni: a kormány a legfrissebb Magyar Közlönyben jelentette be, hogy új forrásokat ad a Nemzeti Közszolgálati Egyetem eredetileg 17,5 milliárdos uniós támogatással felépített campusának fejlesztésére.

Milliárdos korrupciót gyanít az LMP a közszolgálati egyetem pályázatainál

Hadházy Ákos, az ellenzéki párt társelnöke csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, az „egyetemek gyilkolása és a civilek csillagozása mellett” nem kapott elég figyelmet, hogy az unió ellenőrei rendkívül súlyos visszaélések gyanúját vetették fel az NKE-nél.

Semmi sem állíthatja meg a Ludovika terjeszkedését

A Ludovika Campus terjeszkedésének már korábban áldozatává vált a Bárka Színház, legutóbb pedig Lázár János jelentette be, hogy a Magyar Természettudományi Múzeumnak hamarosan költöznie kell az épületből. A beruházáson, nem szokatlanul, milliárdokat kaszálnak a kormányközeli építőcégek.
Találatok: [5]  Oldalak:   1