language

Akták:

Álomsziget highlight_off

Lapok:

Népszava highlight_off

Álomsziget

Álomsziget

A hoteleket, konferenciaközpontot és kaszinót magában foglaló Álomsziget-projekt másfél milliárd eurós beruházással épült volna fel a Hajógyári-sziget délnyugati részén. A 32 hektáros területet kezelő Kft.-t, melyet 2000-ben 7 milliárd forintra értékelt az ÁPV Rt., a Medgyessy-kormány privatizálta 2003-ban 4,6 milliárd forintért.

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Álomsziget: egykor a Fidesz is támogatta

Ismét Gyurcsány Ferenc és Veres János került az elszámoltatási kormánybiztos célkeresztjébe. Budai Gyula ezúttal az Álomsziget fantázianevű, a Hajógyári szigetre tervezett kaszinó- és idegenforgalmi beruházással kapcsolatban vetette fel a volt kormányfő és a korábbi pénzügyminiszter büntetőjogi felelősségét.

Elszámoltatás: mostantól mindent vizsgálnak

Több feljelentésről és felelőtlen közpénz-felhasználásról számolt be búcsúzó sajtótájékoztatóján Papcsák Ferenc, a posztjáról összeférhetetlenség miatt távozó elszámoltatási kormánybiztos.
Találatok: [2]  Oldalak:   1