language

Akták:

Filozófuspályázatok highlight_off

Lapok:

Népszava highlight_off

Filozófuspályázatok

Filozófuspályázatok

2005-ben a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) által kiírt pályázatokon a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Kutatóintézete három évre 70 millió 500 ezer forint vissza nem térítendő támogatást nyert. A pénzek a pályázatokban meghatározott céltól eltérő felhasználása ügyében vizsgálat indult az elszámoltatási kormánybiztos feljelentése alapján. 2012 májusában bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást az összes ügyben.

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Elszámoltatás: sok hűhó semmiért

A fantáziadús összeesküvés-elméleteken, látványos médiaakciókon és néhány, gyenge lábakon álló gyanúsításon kívül eddig semmilyen érdemi eredményt nem tudott felmutatni az Orbán-kormány elszámoltatási gépezete.

Steiger Kornél cáfolata

Tételesen, pontról-pontra cáfolja Steiger Kornél a Magyar Nemzet róla, illetve a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivataltól (NKTH) elnyert pályázatázatával kapcsolatos állításait. A neves filozófust, az ELTE Ókori és Középkori Filozófia Tanszékének vezetőjét ugyanis - több filozófustársához hasonlóan - a pályázattal kapcsolatos visszaélésekkel vádolta meg a jobboldali lap.

Jobbról is megvédik a filozófusokat

Levélben vette védelmébe az MTA Filozófiai Kutatóintézete hűtlen kezeléssel összefüggésbe hozott filozófusait Gulyás Gábor. A debreceni képzőművészeti központ, a MODEM igazgatója a levelet már másfél hete elküldte a Magyar Nemzetnek és főszerkesztő-helyettesének, de választ nem kapott rá, ezért azt Facebook-oldalán közzétette.

Időzített támadás a Filozófiai Intézet ellen

Valószínűleg nem véletlenül most indított támadást a jobboldali sajtó és Budai Gyula kormánybiztos az MTA Filozófiai Kutatóintézet korábbi vezetősége, így például Gábor György korábbi igazgatóhelyettes és több munkatárs ellen.
Találatok: [9]  Oldalak:   1