language

Kulcsszavak:

közlekedés highlight_off

Lapok:

Népszava highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [138]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Pécsi buszper: hatályon kívül helyezték az elsőfokú ítéletet, a Kúria dönthet a folytatásról

Teljes egészében megalapozatlannak találta a táblabíróság az elsőfokú ítélet tényállását, mivel álláspontja szerint a törvényszék elmulasztotta feltárni a nagy felháborodást kiváltó buszvásárlás fontos mozzanatait. A per azért került táblára, mert az ügyészség azt kérte, hogy a másodfok helyezze hatályon kívül a Kaposvári Törvényszék felmentő ítéletét, és utasítsa az elsőfokú bíróságot új eljárásra.

Április 30-án várható ítélet a pécsi buszperben, de megnyugvást aligha fog hozni

A nagy visszhangot kiváltó buszvásárlás 2015-ben történt, akkor a pécsi önkormányzat tömegközlekedési cége, a Tüke Zrt. megvásárolt 115 használt Volvo buszt 3,5 milliárd forintért. A Tüke közbeszerzéssel, hitelből vette meg a nyolcéves flottát a holland Bus and Coach nevű vállalkozástól. Utóbb kiderült, hogy ezt a flottát 2014 őszén a Volvo hollandiai cége 2,8 milliárdért ajánlotta a Tükének, ráadásul, akkor még 123 buszból állt a kínált járműpark. A Bus and Coach értesülve a Tüke vételi szándékáról közvetítőként lépett bele az üzletbe, s az ő manővere csaknem egymilliárd forinttal drágította meg a vásárlást a város cége számára.

3-as metrókocsi-beszerzés: Vitézy Dávid is a felújításra szavazott

Az 3-as metróvonalon futó orosz szerelvények rendkívül rossz minőségben elvégzett felújítását Vitézy Dávid, az LMP főpolgármester-jelöltje lökte ismét reflektorfénybe, majd a Népszava cikke után, amelyben megírtuk, hogy Bolla Tibor, a felújítási tendert kiíró és lebonyolító BKV vezérigazgatója még a közbeszerzés előtt meglátogatta a későbbi győztes Metrowagonmash moszkvai gyárát, Ungár Péter, az LMP elnöke egy héttel ezelőtt két kérdést intézett Draskovics Tiborhoz, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Igazgatóságának jelenlegi elnökéhez.

Már a tenderkiírás előtt egyeztethetett a Metrowagonmash orosz metrógyártó képviselőivel az előző városvezetés és a BKV

Már egy évvel a fővárosi 3-as metróvonal szerelvényeire kiírt – végül az orosz Metrowagonmash (MWM) metrógyártó sikerét hozó – tender előtt, 2013-ban tárgyaltak egymással a főváros képviselői és az oroszok – derült ki egy, a Népszava birtokába került hivatalos feljegyzésből.

„Ha volt is orosz befolyásolás, akkor azt a kormány intézte”

A pályázaton eredetileg kissé meglepő módon így is elindult hét cég, de az eljárás során olyan szűk teljesítési határidőt írt ki a BKV, amit csak az a pályázó tudott teljesíteni, amely kész tervekkel és technológiával rendelkezett. Így csak három társaság maradt versenyben: a Metrowagonmash, a kijevi metrót felújító észt Skinest Rail és a prágai metrón dolgozó cseh Skoda.

40 milliárd forintot követel a BKV az oroszoktól

Több mint öt éve indították, de még mindig csak az iratváltásoknál tart a 3-as metró szerelvényeinek gyártója, az orosz Metrowagonmash ellen indított per. Holott közben a lassabb nemzetközi választott bíróság előtt zajló, két és fél évvel később indult e-jegy pernek is sikerült pontot tenni a végére.

Megvan az ítélet, a több mint 10 milliárd forintos veszteség nagy részét végleg elbukta a főváros a befuccsolt e-jegy-projekten

Jogosnak és érvényesnek ítélte az elektronikus jegyrendszer megvalósítására kötött vállalkozói szerződés 2018-as azonnali hatályú felmondását a Nemzetközi Gazdasági Kamara (ICC) mellett működő választott bíróság a fővárosi e-jegy bukása miatt 2021 szeptemberében indított perben.

Kormányközeli magántőkealapnak adja el a MÁV karbantartócégének nagy részét az állam

Magántőke bevonásával válhat jobbá, egyszerűbbé a vasúti járművek karbantartásának és gyártásának folyamata a MÁV-VOLÁN-csoportnál, miután a Kormány döntése nyomán a MÁV VAGON Kft. mintegy 75%-a magánkézbe kerül - közölte kedden az állami vasúttársaság.

Százmillió euró a tét, a BKV az eredeti beszerzési ár felét követeli a 3-as metró kocsijait gyártó orosz cégtől

Csigalassúsággal halad a BKV Zrt. és az orosz metrókocsikat hivatalosan felújító, a valóságban újragyártó orosz Metrowagonmash MWM közötti per. A fővárosi közlekedési társaság 2019 februárjában adta be keresetét, mivel az orosz cég nem volt hajlandó megfizetni a BKV által – a sorozatos késedelmes teljesítés miatt – követelt milliárdos kötbért.

Pécsi buszper: az ügyészség hatályon kívül helyezné a felmentő ítéletet

Az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését indítványozza a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a pécsi buszbeszerzéssel kapcsolatos büntetőügyben.
Találatok: [138]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>