language

Intézmények:

Makronóm Nkft. highlight_off

Lapok:

Népszava highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Kiderült, kormányzati körökből honnan szivárogtattak ki embargó alatt álló KSH-adatokat jogosulatlan félnek

Az MSZP-s Tóth Bertalan írásbeli kérdést nyújtott be a honvédelmi miniszternek, azt tudakolva, hogy vajon a tárcától szivárogtak-e ki az adatok. Szalay-Bobrovniczky Kristóf szűkszavú válaszában egy sajtóközlemény linkjét küldte át. A rövid kommüniké szerint „2023. február 3-án a gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos titkárságának munkatársa nyilvánvaló tévedésből továbbított egy – akkor még embargósnak minősülő – KSH adatot. Hozzáférését a hasonló adatokhoz azonnali hatállyal megvonták.”

Nem tartja bűncselekménynek a rendőrség, hogy szigorúan titkos adatok kerültek ki a KSH-tól

Az ellenzéki politikus éppen ezért arra volt kíváncsi, hogy felmerül-e a hivatali visszaélés vagy bennfentes kereskedelem gyanúja, s ha igen, mikor rendel el nyomozást. Polt Péter feljelentésként értékelte értékelte a neki címzett kérdést, s azt a Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájához. Azonban ezt a feljelentést február 13-án elutasították, mivel hiányzik a bűncselekmény gyanúja.
Találatok: [2]  Oldalak:   1