language

Akták:

MET-ügy highlight_off

Lapok:

Népszava highlight_off

MET-ügy

MET-ügy

2011-ben megszűnt az egyszerre hőt és áramot is előállító erőművek támogatása. Az áremelkedés elkerülése végett a kormány a biztonsági gáztartalékból 585 millió köbmétert szabadított fel, ami lehetővé tette ugyan az árak alacsonyan tartását, de a hiányt pótolni kellett. A kormány rendeletet hozott arról, hogy hiánypótlás céljából ingyen igénybevehető a Magyarországot Ausztriával összekötő gázvezeték, a HAG (normális esetben - az EU előírásainak megfelelően - a vezeték használatáért a gázkereskedők árverésen versengenek egymással). 2011-ben Németh Lászlóné fejlesztési miniszter írta alá a rendeletet, amely szerint az 585 millió köbméteres hiány pótlására aukció nélkül egy éven át 2,9 milliárd köbméter gáz érkezhet Magyarországra a HAG-on keresztül. A behozatalra felhatalmazott két cég az MVM gázkereskedelmi cége (MVMP) illetve az E.on volt, utóbbi gázüzletágát 2013-ban a magyar kormány felvásárolta, így azóta az MVMP az egyedüli kedvezményezett. A rendelet hatálya ugyan 2012-ben lejárt, de azóta is minden évben egy évvel meghosszabbításra kerül.

Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas
▶︎ Legyél pártolói tagunk: patreon.com/kmonitor


A MET szerepe a következő: a cég egy leányvállalata nyugaton megvásárolja a gázt, amely olcsóbb, mint az, amelyik Oroszországból érkezik hozzánk. Ezt az osztrák-magyar határon eladja az MVMP-nek, amely ingyen áthozza Magyarországra, majd minimális felárral visszaadja a MET-nek, amely azután szabadon értékesítheti az olcsó gázt. Az állam tehát a saját kárára hozott helyzetbe egy piaci szereplőt, amelynek ráadásul a tulajdonosi háttere nehezen átlátható: a MET 50%-ban a WISD Holding tulajdona, amely mögött bonyolult offshore cégháló áll. Ezen cégekben többek közt a Videoton-tulajdonos Garancsi István és különböző orosz vállalkozók is érdekeltek lehetnek. Feltehetően a MET-ügy eredménye, hogy az energiaszabályozás miatt 2015 márciusában az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben.


Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend: