language

Akták:

Népszavazás a vasárnapi boltzárról highlight_off

Népszavazás a vasárnapi boltzárról

Népszavazás a vasárnapi boltzárról

Az ügy alapját egy 2014-es KDNP-s kezdeményezés képezi, ami a bevásárlóközpontoknak és a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzleteknek megtiltotta a vasárnapi nyitvatartást. A javaslat célkitűzése egyrészt a kisebb boltok forgalmának növelése volt, másrészt – a szabad vasárnapok révén – a családi élet támogatása. Az így megszülető, heves indulatokat és számos népszavazási kezdeményezést eredményező kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény 2015. március 15. és 2016. április 23. között volt hatályban.

2016. február 23-án hajnalban egy büntetett előéletű, kopasz férfiakból álló, Kubatov Gáborhoz is köthető Fradi Security tagjait képező 20 fős csoport jelent meg a Nemzeti Választási Iroda (NVI) épületénél és állta el annak ajtaját – mint utóbb kiderült, mindezt tényleges népszavazás-kezdeményezési szándék nélkül. A csoport a 6 órakor helyszínre érkező, vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási kérdését benyújtani kívánó MSZP-s Nyakó István időbélyegzőhöz jutását megakadályozta, míg a 6:45-kor megjelenő, személyazonosságát eleinte titkoló Erdősi Lászlónénak, a kezdetben fideszes, majd független herceghalmi polgármester feleségének utat engedett. Ennek jelentősége, hogy az ekkor hatályos jogszabályok szerint azonos témában, azonos időben egyszerre csak egy népszavazási kérdés futhatott át az ellenőrző-engedélyező rendszeren (párhuzamossági moratórium), ezért kiemelten fontos volt, hogy ki az első benyújtó. Amint a tömeg megtudta, hogy a Kúria a korábbi boltzáras kérdést elutasította, mindenki egyszerre indult meg az időbélyegző felé: végül Erdősiné kísérője, Varró Ádám – 4 másodperccel megelőzve Nyakót – ért oda elsőként és látta el pecséttel a polgármesterné beadványát. Így a további vasárnapi zárvatartást támogató Erdősiné kérdését kellett először vizsgálni, maga mögé utasítva ezzel a boltzár eltörlését támogató MSZP-s kérdést.

A Nemzeti Választási Bizottság először saját elnökének véleményét figyelmen kívül hagyva Erdősiné népszavazási kérdését hitelesítette, 2016. április 6-án azonban a Kúria megváltoztatva a korábbi döntést, Nyakó kérdését hitelesítette, figyelembe véve az Erdősiné népszavazás-kezdeményezését körülvevő jogszerűtlenségeket. Végül népszavazásra nem került sor, a boltzár eltörlésére a Kormány 2016. április 11-én tett javaslatot, amit a Parlament meg is szavazott.  

A BRFK Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya 2016. március 4-én kezdett nyomozásba választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, augusztus 10-én az eljárást viszont bűncselekmény hiányában megszüntették, annak ellenére is, hogy a Kúria is megállapította, hogy a kopaszok akadályozták Nyakót. Ezt követően Nyakó vádindítványát a Fővárosi Törvényszék elutasította, mondván, hogy – dacára az akadályozás tényének – Nyakó nem minősül a népszavazás rendje elleni bűncselekmény sértettjének, így nem jogosult pótmagánvádlóként eljárni. Nyakó ezt követően a Fővárosi Ítélőtáblához fellebezett a törvényszéki ítélettel szemben.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>

A titkosszolgálat azonosította a Nyakót akadályozó kopaszokat

Gyermekkorú sérelmére elkövetett súlyos testi sértés – minden bizonnyal ez a legdurvább abból a hosszú bűnlajstromból, amivel a Nyakó István ellen tavaly februárban a Nemzeti Választási Irodánál fellépő kopaszok büszkélkedhetnek. Egyebek mellett ez derült ki az Átlátszó birtokába került nyomozati anyagból. Az igen alapos rendőri munkát nem követi büntetőeljárás az NVI-balhé ügyében, és a bíróság Nyakó pótmagánvád-indítványát is elutasította, mondván, nem is sértettje az ügynek . Az MSZP-s politikus fellebbez, és ha ez sem jön be, akkor kényszerítés miatt tesz feljelentést.

Az összes kopasz büntetett előéletű, aki megakadályozta az MSZP népszavazását

2016. február 23-án egy kopaszokból álló, szemmel láthatóan jól szervezett csapat akadályozta meg Nyakó Istvánt, az MSZP politikusát abban, hogy elsőnek vigye az úgynevezett időbélyegzőhöz a párt vasárnapi boltzárról szóló népszavazási kezdeményezését. Nyakó helyett a herceghalmi polgármester felesége, Erdösi Lászlóné nyújthatta be elsőként az akkor még politikailag forró témának számító ügyben a beadványát.

A híváslista elárulná, ki áll a kopaszok és Erdősiné botránya mögött

Budapest – Nagy port kavart néhány héttel ezelőtt a Nemzeti Választási Iroda előtt történt balhé. Egy csapat erős testalkatú, kigyúrt, kopasz férfi előzte meg az MSZP-t abban, hogy beadja a vasárnapi zárva tartásról szóló népszavazási kezdeményezését.

Vasárnapi zárva tartás - Mégis dönthet a nép?

Elkaszálta Erdősi Lászlóné kérdését a Kúria, amely megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) döntését, majd pedig az MSZP-s Nyakó István kérdését hitelesítette. Az MSZP-t már kora reggel beengedték a Nemzeti Választási Irodába (NVI), de nem volt szükség sem közelharcra, sem új kérdés leadására a vasárnapi boltbezárásos népszavazással kapcsolatban. A bíróság ugyanis kimondta: Erdősinét februárban segítették a kopaszok, ami nem volt jogszerű, ám a szocialisták most sem készülhetnek nyugodt szívvel a napokon belül induló aláírásgyűjtésre.

A boltzárnak 26 támogatója már biztos van

A boltzáras népszavazási kezdeményezést az MSZP-t megelőzve benyújtó Erdősi Lászlóné mellett 25 támogatója már biztosan van a vasárnapi boltzárnak. Ennyi támogató aláírást adott be ugyanis Erdősiné a kérdése mellé. Patyi András NVB-elnök szerint lehet, hogy ennél a jövőben több kell majd egy referendumhoz. Sem Erdősiné, sem polgármester férje nem beszél a botrány miatti lemondatási szándékról.

Szembement az NVB az elnökével, mégis Erdősiné kérdését hitelesítették

A kormány, Erdősi Lászlóné és az MSZP-s Nyakó István népszavazási kérdését tárgyalta a Nemzeti Választási Bizottság. A múlt heti balhés délelőttöt is tisztázták.

Az ORFK végre megmagyarázta, miért nem intézkedtek a rendőrök a kopaszok ellen

Kedden országos botrányt okoztak azok a kigyúrt férfiak, akik a Nemzeti Választási Iroda Parlamenthez közeli épületének előterében akadályozták és megfélemlítették az MSZP-s Nyakó Istvánt, aki népszavazási kezdeményezést akart benyújtani a vasárnapi zárva tartásról. Fellépésüknek köszönhetően a kopaszok által Erdősi Lászlóné, egy vidéki fideszes polgármester felesége megelőzte Nyakót.

Tíz pontban elmondjuk, mi történt a kopaszok és az MSZP között

Szürreális körülmények között sikerült benyújtania vasárnapi boltbezárásos népszavazási kérdését egy asszonynak, akit feltehetően kigyúrt, kopasz emberek segítettek az MSZP megelőzésében. Tíz pontban rekonstruáltuk, mi történt reggel és délelőtt az Alkotmány utcában, és hogy miért kell egy kopaszkülönítmény egy időbélyegzőhöz.
Találatok: [11]  Oldalak:   1 2   >  >>