language

Helyek:

Felcsút highlight_off

Kulcsszavak:

NER HOTEL highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

A moslékgyűjtő, a vécékefetartó és a betétes kuka is közpénzből lesz a közpénzből épült felcsúti étteremben

Ahogyan a közösből fizetik az automata kávéőrlőt, a hűtőket, a szekrényeket és a tűzhelyeket is. A turisztikai attrakciónak nevezett projektet egyébként több mint 1 milliárd forintért Mészárosék családi cége kivitelezte.

Dupla ár a magyaroknak: adómilliárdjainkból épülnek a megfizethetetlen fürdők

Állami tízmilliárdok folynak ki strandokra és fürdőkre, amelyek a települések utolsó szabad bevételét adhatják, míg divatos helyeken a kormányhoz közel álló befektetők profitját hizlalják. Az adóján keresztül a belépőjegyet duplán megfizető polgár pedig csak lesi az árak emelkedését.

Sokkoló: a kormány az igénylők fél százalékának adta a turisztikai támogatások kétharmadát

A majdnem 16 ezer soros kimutatás első 26 helyezettje, azaz a jelentkezők 0,16 százaléka vitte el a 2018–2020-ban lekötött szállás-, élménypark- és strandfejlesztési források – a már emlegetett 300 milliárd forint – felét. Az első nyolcvan versenyzőhöz, vagyis az igénylők fél százalékához pedig 205 milliárd forint, a teljes támogatási összeg bő kétharmada jutott. Mindez azért is szürreális, mert a kormányzat eredetileg azt kommunikálta, hogy 2030-ig fog elkölteni 300 milliárdot szálláshelyfejlesztésre, nem pedig három esztendő alatt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az ömlesztett Kisfaludy-listákra a strand-, fürdő- és kalandpark-fejlesztési pénzeket is felvitték, tehát egyelőre biztosan nem merült ki teljes egészében a további tíz évre szóló szálláskeret. Ám az biztos, hogy az MTÜ eddig úgy pumpálta ki a vissza nem térítendő támogatásokat a NER-kompatibilis szereplőknek, mintha nem lenne holnap. Miközben a 2019-es járványmentes évről szóló vendéglátóipari-turisztikai elemzésekből egyértelműen kiolvasható, hogy 100-200 milliárd forintból többé-kevésbé meg lehetett volna menteni a Covid-sújtotta ágazat derékhadát.

Orbán falujába és Mészáros-féle kempingre is jut a titokban osztott állami pénzből

Ha lehet, még átláthatatlanabbá tette a Magyar Turisztikai Ügynökség a Kisfaludy-programban kifizetett vissza nem térítendő állami támogatások nyilvántartását. A kormányzati felügyelet alatt működő szervezet úgy alakította át a turisztikai program honlapját, hogy az eddiginél is követhetetlenebbé váltak a kifizetések adatai. Így nem derül ki például az sem, hogy a nyertesek pontosan melyik pályázaton indultak, csupán az, hogy melyik évben. A kevert listákban találhatók meg azok is, akik a 24.hu által felderített titkolt közpénzcsap révén jutottak állami százmilliókhoz. Az utóbbiak köre ugyanakkor bővült, kiderült, hogy Felcsút „egyedi döntés” alapján csaknem másfél milliárd forinthoz jutott.

Megérheti Mészárosék sporthoteljében dolgozni

Immár második éve csak veszteséget termel a felcsúti focialapítvány tulajdonában lévő Puskás Ferenc Sport Hotel, a dolgozók ebből viszont semmit sem érezhetnek, hiszen tetemes béremelés történhetett. A 2017-es 186 015 forint után tavaly már 344 944 forint volt az átlagbér a Kft.-nél. Így a felcsúti focialapítvány sporthotelje 2018-ban sorban a második veszteséges évét zárta. Igaz, a mínusz egyáltalán nem tartozik a kigazdálkodhatatlan kategóriába, főleg annak fényében nem, hogy a Kft. közvetlen tulajdonosa a TAO-támogatások legnagyobb nyertese, az adományozó gazdálkodói szervezetek kedvence,

Orbán barátja mindenhez ért, dől is a lé

Amellett, hogy többszörös milliárdos lett, igazi polihisztorrá nőtte ki magát Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere, Orbán Viktor jó barátja.
Találatok: [7]  Oldalak:   1