language

Helyek:

Borsod-Abaúj-Zemplén megye highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [602]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Csökkenő bevételek a Leisztinger Tamástól vásárolt állami bányacégeknél

A 2022 végén állami tulajdonba került két bányacég, az Ormosszén Zrt., valamint a Meliorációs, Rekultivációs és Környezetrendező Kft. nemrég közzétette a 2023-as évre vonatkozó pénzügyi beszámolóját. A dokumentumokból kiderül, hogy az előző évhez képest az Ormosszénnek tavaly közel 100 millió forinttal csökkent a bevétele, a vesztesége pedig majdnem félmilliárd forint lett. A Meliorációs Kft. forgalma is csökkent, de azért minimális, 4 millió forintnyi nyereséget termelt. A vállalatokban közös, hogy korábban a kormánymédia által „a baloldal legbefolyásosabb vörösbárójaként” emlegetett Leisztinger Tamás is feltűnt a hátterükben.

Szijjártó 16 milliárdot ígért egy brit cégnek egy magyar beruházásért, de Brüsszel közbelépett

16 milliárd forinttal támogatott volna meg a magyar kormány egy olyan autóipari beruházást, amelyik enélkül is megvalósult volna. Ezért az Európai Bizottság tiltott állami támogatásnak minősítette a tranzakciót és nem engedélyezte.

Abszurd pénzégetések uniós forrásból

Magyarország uniós csatlakozásának 20. évfordulóján utánanéztünk, mi történt a tíz legelbaltázottabb pénzégető beruházással. Van, aminek már nyoma sincs; van, ahol a romok még láthatók; van, ami egész jól bevált; és van, ami új kihívás elé állította a helyi önkormányzatot.

Kiszállt a NAV a szerencsi önkormányzathoz, költségvetési csalás miatt nyomoznak

Házkutatást tartott a napokban a szerencsi polgármesteri hivatalban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – tudta meg a Magyar Nemzet. Lapunk úgy értesült, hogy az adóhatóság egy, az önkormányzat által megkötött, több száz millió forintos vállalkozói szerződés ügyében nyomoz.

Bűnöző is lehet polgármester, de már nem maradhat a helyén olyan könnyen, mint korábban

Nemrég Pál-Árgyelán Elvira, a Békés megyei Pusztaottlaka fideszes polgármestere úgy döntött, mégsem indul a polgármesteri címért, így az egyetlen jelölt a település egykori polgármestere, a költségvetési csalással vádolt korábbi fideszes országgyűlési képviselő, Simonka György lehet – írta meg a 24. Nem példa nélküli az eset.

Hadházy bejelentése nyomán vizsgálni kezdte az OLAF a sosem működött mezőcsáti gyümölcsfeldolgozót

A független országgyűlési képviselő még 2022-ben írt a beruházásról, amely papíron 600, szerinte azonban csak néhány tízmillió forintot ér.

„Lupkovics nagyon fél” – Schadl György a későbbi utódjának is egyetemi vizsgát intézett volna

2021. június 6-án, nem sokkal dél előtt Schadl Györgyöt telefonon hívták. A vonal másik végén a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyik oktatója volt. Előbb közel négy percig magánjellegű dolgokról folyt a beszélgetés, majd a végrehajtói kar akkori elnöke témát váltott.

Két hónappal a választások előtt letartóztatták Tornanádaska polgármesterét

A rendőrség őrizetbe vette a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében található Tornanádaska polgármesterét csütörtökön, akit három különböző bűncselekménnyel is vádolnak.

Letartóztatták Tornanádaska uzsorával vádolt vezetőjét: még most sem mernek egy szót sem szólni a faluban

Hiába kerestük falujában újraválasztási esélyei és régi ügyei miatt Beri Tamás polgármestert, immár sokadjára is őrizetbe vette a rendőrség. A lakosokat leckéztető, másokkal kivételező gyakorlata hivatali visszaélésig fajult, és uzsorázás jeleit is tapasztalták a hatóságok.

Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt letartóztattak egy borsodi polgármestert

Egy hónapra elrendelte a bíróság egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei település polgármesterének letartóztatását, akit több rendbeli hivatali visszaéléssel, jogosulatlan pénzügyi tevékenységgel és hűtlen kezelés bűntettével vádolnak – közölte a Miskolci Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.
Találatok: [602]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>