language

Kulcsszavak:

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [109]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Most rádióján nyerhet Vajna

Átvállalná a rádióktól a hallgatottságmérés költségeit a médiahatóság, amely egy hónappal Andy Vajna új rádiójának indulása után állt elő az ötlettel. Ráadásul a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság egy nappal azt követően tette a meglepő bejelentést, hogy kiderült: évi százmilliós bevételtől esik el azáltal, hogy Andrew G. Vajna film­ügyi kormánybiztos Romániában jegyeztette be tévéadóit, és a bukaresti hatóságnak fizeti be a műsor-szolgáltatási díjat.

Százmilliókat bukik az állam Vajna trükkjén

Több százmillió forinttól eshet el a magyar állam azáltal, hogy Andrew G. Vajna Romániában jegyezte be a TV2 nyolc kábelcsatornáját. A bukaresti médiahatóság már kedden engedélyezte, hogy az öt tervezett és a három működő csatorna onnan sugározzon, így a nyolc adó a román médiatörvény szerint fog működni, márpedig az ottani jogszabályok a hazai díjszabáshoz képest alacsony médiaszolgáltatási díjat határoznak meg.

Csak most kezdett el zavarni valakit, hogy kétezer székely lakik a negyvenágyas soroksári panzióban

Közokirat-hamisítás gyanújával nyomozást rendelt el az ügyészség a nagybani piacon lévő panzióba bejelentkezett székely kamionsofőrök ügyében – majdnem két évvel cikkünk után.

Elérik a 300 milliárdos álomhatárt

A Népszabadság számítása szerint az idén eléri a 300 milliárd forintot a sportszervezeteknek a taorendszeren keresztül kifizetett közvetett állami támogatás összege. Eddig összesen 286,2 milliárd forintról adtak ki támogatási igazolást. Az egyeduralkodó továbbra is a 11,1 milliárdot gyűjtő, Orbán Viktor alapította, Mészáros Lőrinc vezette felcsúti akadémia. Egy támogatási rendszer a politika szolgálatában.

Végrehajtók L. Simonéknál

L. Simon László és feleségének vagyona alapján aligha lehet olyan kasszát találni náluk, ahonnan könnyedén elő tudtak volna rántani a földvásárlásaik ellenértékeként megjelölt 281 millió forintot. Panziójukban ugyanakkor a NAV illetékese akár szállóvendég is lehetne, annyi végrehajtást indított már a szervezet a cégnél.

Kigolyóznák az Ökotárs Alapítványt, furcsa alku lehet a háttérben

Furcsa alkut sejtet a Miniszterelnökség egy keddi MTI-közleményben: ha a szöveg állításai megfelelnek a valóságnak, akkor Norvégia a magyar kormány nyomására belement, hogy a következő ciklusban az Ökotárs ne vegyen részt a Norvég Alap támogatásainak elosztásában. Más források szerint viszont a kormányzat vállalt nehezen kommunikálható feltételeket: a támogatások befagyasztásának feloldásáért megígérte, hogy felhagy a civilek zaklatásával.

Áfacsökkentés kétmilliárdért – Így került képbe a Századvég-alapító

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy budapesti férfi ellen, aki azt ígérte az étolajat forgalmazó amerikai cég, a Bunge lobbistájának: kétmilliárd forintért elintézi, hogy termékeiket 27 helyett csak öt százalék forgalmi adó terhelje. Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató vezetőjének közbenjárását ígérte, de az ügyészség szerint alaptalanul.

Másfél milliárdos fejlesztés egy rejtélyes sportegyesületnél

Több mint másfél milliárd forintot felemésztő sportfejlesztésbe kezdene a III. kerületi TVE: a sportegyesület a pénz meghatározó részét társaságiadó-kedvezményből (tao), azaz közvetett állami támogatásból teremtené elő. A programmal jól járna egy offshore hátterű vállalkozás is. Az óbudai önkormányzat már zöld utat adott a projektnek.
Találatok: [109]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>