language

Kulcsszavak:

egyház highlight_off

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [19]  Oldalak:   1 2   >  >>

Csak a kormánynak kedves egyház kap nagy pénzt

A kormány egyházügyi jogszabályjavaslata nem a vallásszabadság biztosításáról, hanem az egyházak finanszírozásáról szól, egész pontosan arról, hogy az állam mely felekezeteknek osztja majd a nagy pénzeket – nyilatkozta lapunknak Karsai Dániel alkotmányjogász, aki több, egyházi rangjától megfosztott vallási közösség ügyét képviselte sikerrel a strasbourgi emberi jogi bíróságon.

Mesteri üzletek a hitközséggel

A debreceni zsidó hitélet a hívők alacsony aktivitása miatt információnk szerint nem túl élénk. Pedig a hitközség ingatlanjaira nem lehet panasz. Igaz, a sok százmilliós felújítások megbízatásai rendre egy olyan csoportnál landoltak, amelyet bő tíz éve emlegetnek együtt Kósa Lajossal és városával.

Börtönbe megy a püspöki titkár

Most már jogerős: két év tíz hónapot kell ülnie W. Gyulának, aki római katolikus papként korábban püspöki titkár, majd 1994 és 2010 között a pécsi egyházmegye vagyonkezelője volt.

Isten közpénze

A magyar katolikus egyház felső rétege néhány tagjának a fő szentsége elsődlegesen a pénz, s csak másodsorban a jóisten – ezt állítja Tóth György, a Győri Egyházmegye egykori számvevője, akit különösen jelentős értékre folytatólagosan elkövetett sikkasztás miatt jogerősen három év börtönre ítéltek.

Több mint öt év börtönt kért az ügyész a Pécsi Egyházmegye vagyonkezelőjének

Az ügyész öt évnél valamivel hosszabb, letöltendő, a védő ugyanakkor felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kérte a Pécsi Egyházmegye egykori vagyonkezelőjére a Pécsi Törvényszéken, kedden.

Nyomoznak a szegedi püspökségen

Adónyomozók jelentek meg kedden a Szeged-csanádi püspökség épületében. Kiszivárgott információk szerint egy bejelentés nyomán kezdtek vizsgálódni. A rajtaütésszerű nyomozás tényét több forrásból megerősítették. A nyomozás részleteiről a hatóságok szerdára ígértek tájékoztatást.

A volt püspök nem foglalkozott a pénzügyekkel

A pécsi egyházmegye volt vagyonkezelőjének büntetőperében tanúként hallgatták meg Mayer Mihály korábbi megyéspüspököt. Mayer azt vallotta, hogy nem volt belelátása a püspökség gazdálkodásának napi gyakorlatába.
Találatok: [19]  Oldalak:   1 2   >  >>