language

Kulcsszavak:

elfogultság highlight_off

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [49]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>

Százmilliókat játszanak át egy Fidesz-kegyencnek csak úgy a mi zsebünkből

Számlatanúsítás címén néhány hónap alatt milliárdos bevételt zsákolhatott a közműcégektől a tevékenységre a Fidesz által egyedüli jogosulttá tett Hunguard. A magáncég milliárdos bevételét áttételesen a fogyasztók fizetik. Miközben a szavak szintjén a számlahitelesítésre az ő érdekükben van szükség, senki nem érti, mi értelme az egésznek.

Hűségesen szolgálja az AB a kormányt

Civil jogvédők vizsgálták az Alkotmánybíróság 2011 és 2014 közti ítélkezési gyakorlatát, és az megdöbbentő eredményt hozott: a testület kizárólag Fidesz által jelölt és megválasztott tagjai szinte kizárólag a kormányoldal számára kedvező döntéseket támogattak.

Az ügyészség szerint az Átlátszó téved

A Legfőbb Ügyészség szerint az elmúlt időszakról általánosságban megállapítható, hogy a bűnözésre vonatkozó minden statisztikai adat csökken. Fazekas Géza szóvivő szombati, az MTI-hez eljuttatott közleményében az ügyészségeknél elrendelt belső vizsgálattal kapcsolatban kifejtette: annak célja tisztázni, hogy a korrupciós bűncselekményeknél van-e valamifajta általános tendencia.

Kétmilliárdot kap Orbán felcsúti szerelme

Felcsútnak jó tavasza lesz. Orbán Viktor miniszterelnök szeretett települése két újabb edzőpályát kap kétmilliárdos taotámogatással. Úgy néz ki, hogy megvalósulhat a település régóta dédelgetett terve is, a labdarúgó-akadémiát az alcsúti arborétummal összekötő kisvasút. Erre uniós pénz jut.

Vida Ildikó megvizsgálta magát, és mindent rendben talált

Semmilyen hátrány nem érte a Magyarországon működő amerikai vállalatokat, az adóhatóság (NAV) nem zaklatta ezeket a társaságokat, és nem hagyta figyelmen kívül az általuk tett bejelentéseket sem – derül ki annak a belső vizsgálatnak a most közzétett összefoglaló jelentéséből, amelyet azután indított a NAV, hogy az Egyesült Államok kitiltott több magyar magánszemélyt, köztük Vida Ildikó elnököt.

Tiborcz bepereli Juhászt

Orbán Viktor veje szerint Juhász Péter Együtt-alelnök valótlan tényeket közöl, továbbá azokból valótlan tartalmú következtetéseket von le, amikor azt állítja, hogy egy olyan szlovákiai cég nyert egy tavalyi magyar közbeszerzésen, amelynek több áttételen keresztül ő is tulajdonosa. Erről Tiborcz István a Green Investments & Solutions Kft. tulajdonosaként küldött közleményt szerdán az MTI-hez.

Simicska a médiaháború folytatását ígéri

Az RTL-csoport visszavonja az Európai Bizottsághoz benyújtott panaszát, ha a parlament módosítja a reklámadótörvényt, s megszünteti az RTL Klub diszkriminációját– ezt mondta Thomas Rabe, a Bertelsmann-csoport vezetője Orbán Viktornak, aki jelezte, a kormány előkészítette a módosítást.
Találatok: [49]  Oldalak:   1 2 3 4 5   >  >>