language

Intézmények:

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Sesztákék szerint rendben volt az E.ON-vétel

A nemzeti fejlesztési minisztérium az ég világon semmi hibát nem lát az E.ON hazai gáznagykereskedőjének és gáztárolócégének tavalyi megvásárlásában. A két cégért az állami MVM 281 milliárdot fizetett, bár akkori értékük mínusz több százmilliárdra is rúghatott; emiatt hűtlen kezelés gyanújával a napokban feljelentések születtek.

Gigabukta az E.ON-vétel

Az Orbán-kormány rendkívül rossz üzletet kötött a német E.ON-csoporttal. A tavaly megvásárolt gáznagykereskedő cég és a gáztárolók értéke akár több százmilliárd forinttal is kevesebb lehet annál, mint amennyit az állam fizetett.

Brüsszel vizsgálódik az E.On-ügyben

Megkezdte az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatósága az MSZP által az E.ON-ügyben tett ­beadvány vizsgálatát – ezt a brüsszeli illetékesek erősítették meg a Népszabadság munkatársának.

E.ON-ügy: Már Brüsszelben a beadvány

Az MSZP szerint a magyar emberek érdekében lépnek, a Fidesz szerint ez hazaárulás. Véglegesítették és elküldték azt a beadványt Brüsszelbe, amelyet az MSZP elnöke, Mesterházy Attila és a párt egyik EP-képviselője, dr. Gurmai Zita jegyez az E.ON-ügyben – értesült a Népszabadság.

Feljelentést tesz az MSZP az E.ON-gázüzletág megvétele miatt

Különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés megalapozott gyanújával feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen az MSZP az E.ON magyarországi földgázüzletágának állami megvásárlása miatt.
Találatok: [5]  Oldalak:   1