language

Intézmények:

Körös Volán Rt. highlight_off

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Demokrácia van. Mitől félsz?

Hoffmann Antal szőkített olajat vásárló cégvezetőket leplezett le a Körös Volánnál, korrekt vezérigazgatót védett meg a politikai zsákmányszerző leváltástól – amíg lehetett. Manapság azonban már hiába a bátorság, a tapasztalat és tisztesség.

Ha ti úgy, akkor mi is úgy

Mivel a Fidesz túl sok MSZP által kinevezett vezetőt leváltott tavaly október óta, egyes Békés megyei szocialista politikusok leváltatnák Szarvas Pétert, a Körös Volán Zrt. 2000-ben kinevezett, eredményesen dolgozó vezérigazgatóját.
Találatok: [2]  Oldalak:   1