language

Akták:

NBH-ügyek 2006-2010 highlight_off

Lapok:

NOL (Népszabadság) highlight_off

NBH-ügyek 2006-2010

NBH-ügyek 2006-2010

Azzal, hogy a Kúria 2018. május 29-én elutasította a Legfőbb Ügyészség felülvizsgálati indítványát a kémkedéssel vádolt volt titkosszolgálati vezetők ügyében, jogerős maradt a korábbi felmentő ítéletAz ügyészség a Gyurcsány-kormány idején történtek miatt 2011-ben kémkedés és más bűncselekmények miatt vádat emelt Szilvásy György volt titkosszolgálati miniszter, Galambos Lajos és Laborcz Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatói és egy magánszemély ellen. 2017 őszén a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen felmentette a vádlottakat, ez ellen nyújtott be az ügyészség felülvizsgálati indítványt. Sajtóinformációk szerint orosz titkosszolgálati behatolás és adatszerzés történt a Gyurcsány-kormány idején. A vádlottak tagadták bűnösségüket. 

Kép forrása: 24.hu

NOL (Népszabadság)

A Népszabadság Magyarország legnagyobb országos politikai, közéleti napilapja volt 2016. októberi megszűnéséig. Az újság a rendszerváltásig az MSZMP központi lapjaként működött, a jogutód Magyar Szocialista Pártnak a hozzá kötődő Szabad Sajtó Alapítvány révén 2015-ig jelentős befolyása volt a lapra. 1990. szeptember 1-jétől a lapot a Népszabadság Rt. adta ki. 2003-ban a lap fő tulajdonosa a svájci Ringier magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. lett. 2014 januárjában a Ringier és az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. fúziója miatt a Gazdasági Versenyhivatal döntése nyomán a portfólió egy részét (regionális lapok és országos média mellett a Népszabadságot kiadó cég 70,4%-át) az osztrák Vienna Capital Partners vette át, amelynek fő tulajdonosa Heinrich Pecina osztrák üzletember. Pecina médiacége, a Mediaworks 2015-ben az MSZP pártalapítvány és a munkatársak egyesületének tulajdonrészét is megszerezte. 2016. október 8-án a kiadó gazdasági okokra hivatkozva felfüggesztette a lap kiadását. Október 25-én Pecinától a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus Press Zrt.-hez került a Népszabadságot is tulajdonló Mediaworks Hungary Zrt. részvényeinek 100%-a, emiatt sokan politikai nyomásgyakorlást látnak a lap bezárása mögött.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [22]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Portik-Laborc: elutasították az Alkotmányvédelmi Hivatal panaszát

A Legfőbb Ügyészség elutasította az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) által a Portik-Laborc-találkozókkal összefüggésben indult nyomozás megszüntetése miatt benyújtott panaszt.

Laborc és Szilvásy hasznos informátornak tartotta Portik Tamást

Pénteken az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának honlapján közzétették a Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottság munkáját összegző jelentést, amelyben több hibát, mulasztást tárt fel a testület.

Portik-Laborc-jelentés: Sok hűhó semmiért

A vizsgálóbizottság jelentése megállapítja: semmilyen adat vagy információ nem merült fel arra vonatkozóan, hogy az NBH visszaélt volna a Portiktól kapott információkkal.

Megint meghallgatnák Laborc Sándort és Portik Tamást

Ismét meghívták az Országgyűlés Portik-Laborc-találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottsága elé Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt elnökét, valamint Portik Tamást, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatóját, akiknek a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény módosítása értelmében kötelező lesz megjelenniük - mondta Csampa Zsolt, az albizottság fideszes alelnöke.

Laborc szerint törvénysértő a parlamenti bizottság

A Központi Nyomozó Főügyészség újabb három hónappal meghosszabbította a nyomozást. Ma a nemzetbiztonsági bizottság tárgyal Mile Lajos (LMP) azon törvénymódosító javaslatának tárgysorozatba vételéről, amely a jövőben a nemzetbiztonsági kérdésekben érdemi információk birtokában lévő személyek számára kötelezővé tenné, hogy megjelenjenek a grémium előtt, és válaszoljanak az ott feltett kérdésekre.

Laborcot is leültetné a fellebbviteli főügyészség

Galambos Lajos és Szilvásy György esetében hosszabb időtartamú, Laborc Sándor esetében az első fokon kiszabott felfüggesztett helyett letöltendő börtönbüntetést és – valamennyiük esetében – mellékbüntetésként a vádlottaknak a közügyektől eltiltását is kérte a Fővárosi Ítélőtáblának október 30-án benyújtott indítványában az úgynevezett kémperben a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség.

Laborc Sándor nem akar elmenni

A Népszabadság megbízható forrásokból származó értesülései szerint az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának úgynevezett Portik–Laborc albizottsága az eredetileg mára tervezett ülésére meghívta Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóját, de ő nem megy el. A bizottsági ülés elmarad.

Honnan tudott a Fidesz a Portik-Laborc-találkozókról?

Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke kezdeményezi, hogy a testület tagjai meghallgathassák a Portik–Laborc-találkozó eredeti hangfelvételeit. Molnár szerint csak így oszlathatók el egyértelműen a felvételekről készült leiratok hitelességével kapcsolatban megfogalmazódott kételyek.

Laborc-meghallgatás: itt van az eredeti jegyzőkönyv

A volt főigazgató szerint Portik rendőrségi korrupcióval kapcsolatban akart információkat adni az akkori NBH-nak, de – mint azt Laborc maga is elismeri – ilyen érdemi információ nem hangzott el.
Találatok: [22]  Oldalak:   1 2 3   >  >>