language

Személyek:

Bige László highlight_off

Kulcsszavak:

nyomásgyakorlás highlight_off

Bige László

Bige László (1958, Nagyvárad) vegyipari guru, a "műtrágyakirály". Erdélyben élő családját a kommunizmus alatt megfosztották vagyonától, a família nagy része külföldre is menekült. Bige egy kamion bútorral érkezett Nagyváradról hazánkba, majd kicsiben üzletelgetni kezdett: használt nercbundákat hozott be fillérekért, az oroszoknak gyümölcsöt és használt autógumit szállított. Alig húsz év alatt a második leggazdagabb magyar lett. A róla szóló portré szerint merre jár, konfliktusok kísérik,a  saját fia is beperelte, és korábbi támogatójával, Csányi Sándorral is összecsapott.

Bigét - állítása szerint üzleti ellenlábasai nyomására - vesztegetéssel és okirathamisítással vádolták meg 2021-ben. A vádirat szerint Bige 2009 év végén üzleti kapcsolatba került a cége termékének értékesítésével foglalkozó társaság vezetőjével. Találkozójuk során felajánlotta a cégvezetőnek, hogy nagy mennyiségű, valótlanul leértékelt műtrágyát ad át részére, melyet saját vevőkörének így haszonnal tud tovább értékesíteni, részben számla nélkül. Az ügyészség börtönbüntetést és 135 millió forint vesztegetési pénz elkobzását indítványozta, Bige László végig tagadta bűnösségét. Az üzletembert 2024 februárjában a bíróság felmentette a vádak alól.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [25]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Nitrogénművek: A vádemeléssel Bige Lászlót akarják megfélemlíteni, és a hírnevét csorbítani

Pár napja hűtlen kezeléssel vádolta meg Bige Lászlót és öt munkatársát a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség. A vád szerint 2 milliárd forinttal károsították meg a vállalkozó saját cégét, miközben több mint 700 millió forint vesztegetési pénzt is kapott a vezető. Bige cége, a Nitrogénművek most közleményben reagált a vádakra. Mint írják, azok „teljes mértékben alaptalanok, és minden jogi alapot nélkülöznek”, és mindezek „mozgatórugója társaságunk elnökének és többségi tulajdonosának, Bige Lászlónak a megfélemlítése és jó hírnevének csorbítása”.

Bige László nem hagyhatja el a birtokát

Első fokon bűnügyi felügyelet alá helyezték a „műtrágyakirály” Bige László százmilliárdos nagyvállalkozót. Ezt azt jelenti, hogy egyelőre csak engedéllyel hagyhatja el a Nyíregyháza külső területén lévő több hektáros birtokát.

A vesztegetéssel vádolt Bige László szerint a “lopott pénzből” sem fektettek be Magyarországon annyit, mint ő

Magyarország egyik leggazdagabb embere ellen tavaly májusban indult nyomozás vesztegetés gyanúja miatt, tegnap pedig vádat emelt ellene az ügyészség, és börtönbüntetést kérnek rá. A milliárdos a sajtónak kiküldött közleményében nevetségesnek és komolytalannak nevezi a vádat – szerinte az egész ügy nonszensz, és Csányi Sándor ámokfutása áll a háttérben, ám úgy véli, hogy politikai hozzájárulás nélkül ezt nem lehetne megtenni. “Ugyanakkor nem hiszi, hogy ez lehetséges vagy elfogadható lenne egy olyan országban, amely a jogállamiság elvei szerint működik” – áll a műtrágyakirály közleményében.

Megszólalt Bige László a vesztegetési vádról

Vesztegetés miatt vádat emeltek Bige László ellen és börtönnel fenyegetik. Aki azt gondolná, hogy Magyarország egyik leggazdagabb embere akart megvesztegetni valakit, téved. Másvalaki állította, hogy ő vesztegette meg Bige Lászlót – igaz, nem kapott érte semmit –, a hatóságoknak pedig a jelek szerint nem tűnik fel, hogy mennyire is nonszensz ez.

Csányi Sándor sérelmezi és visszautasítja Bige László vádjait

Megerősítjük, hogy Csányi Sándor nem tervezte és jelenleg sem tervezi a Nitrogénművek Zrt., vagy bármelyik más, Bige-csoporthoz tartozó vállalkozás megvásárlását, nem véleményezi a Nitrogénművek Zrt. pénzügyi állapotát. A vállalatcsoport által nyilvánosságra hozott éves üzleti jelentések, pénzügyi beszámolók kellő információt szolgáltatnak mindenki számára ennek megítélésére.

Bige László kimondta a nevet: szerinte azért szállhattak rá a hatóságok, mert vitája van Csányi Sándorral

Miután szolnoki műtrágyagyárát tavaly több száz emberrel lerohanták a hulladékgazdálkodás rendjének megsértését gyanító hatóságok, majd felfüggesztették az üzem működési engedélyét, majd a nyomozók őt magát is 72 órára bent tartották, az ország ötödik leggazdagabb embere többször is beszélt róla, hogy „oligarchikus maffiatámadás” áldozata. Bige Lászlónak saját elmondása szerint tavaly ősszel üzenték meg neki, hogy „szabadon elhagyhatja az országot, de ha nem teszi, akkor börtönbe fog kerülni”. Eddig azonban nem nevezte meg azt vagy azokat, akik szerinte a támadás mögött állnak.

Bige: akár 20 százalékos áremelkedést is hozhat, ha bezár a műtrágyagyár

Az üzemben dolgozók sorsára és a gazdák érdekeire apellál Bige László, amikor azt kéri, legyen gyorsan vége a bírósági procedúrának, és ismét normális mederben folyhasson a termelés a szolnoki műtrágyagyárban. Az agrárszektor.hu-nak azt mondta, nagy hatással lenne a piacra, ha a Bige Holdingnak le kellene húznia a rolót.

Ki akarja tönkretenni Bige Lászlót?

Magyarország ötödik leggazdagabb üzletembere hónapok óta foghatja a fejét a cégeit ért hatósági vizsgálatok miatt. Bige László kilátásba helyezte szolnoki gyára bezárását is. A több mint százmilliárdos műtrágyapiac átalakulhat, ami nem túl jó hír a gazdáknak.
Találatok: [25]  Oldalak:   1 2 3   >  >>