language

Lapok:

Magyar Hírlap highlight_off

Személyek:

Ocsovai Tamás highlight_off

Magyar Hírlap

A Magyar Hírlapot 1968-ban alapították a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának napilapjaként. A rendszerváltás után liberális fordulatot vett, külföldi tulajdonba került, először az angol Maxwell, majd a Marquard nevű céghez. 2003-ban a svájci tulajdonú Ringier kiadó magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. tulajdonába került. 2006-ig a lap liberális, balliberális irányvonalat képviselt, mely a centrum irányába húzott. A politikai rányváltásra azután került sor, hogy 2005 szeptemberében Széles Gábor magyar üzletember vásárolta meg a lapot, mely addigra túl volt egy viszontagságos időszakon, ugyanis a Ringier Kft megvásárolta a Népszabadságot is, amely jelentős jogi akadályt képzett. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis egy vállalat nem birtokolhatott két lapot, így a Kft. megvált a Magyar Hírlaptól, ami egy rövid ideig nem jelent meg. Az ideológiai és politikai változások 2006-ban következtek be, a Magyar Hírlap egy konzervatív, jobboldali, antiglobalitsa, polgári kötődésű napilappá vált. Online felülete a magyarhirlap.hu. A lap kiadója jelenleg a Magyar Hírlap Kiadói Kft., melynek tulajdonosa az SGH Kft.-n keresztül  Széles Gábor és családja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Egyeztetések Gyurcsány szobájában

Ocsovai Tamást még Pécsről is felrendelték egy pályázat miattKevesebb pályázati támogatáshoz jutottak Gyurcsány Ferenc sportminiszter hivatali ideje alatt egyes civil egyesületek, hogy a baloldalhoz köthető szervezetek is pénzt kaphassanak – vallotta a Zuschlag-per hétfői tárgyalásán a tárca egykori helyettes államtitkára, Ocsovai Tamás.

Zuschlag-per: a csókosoknak mindig jutott

Az Ifjúsági és Sportminisztérium jóváhagyásával hiányos pályázatokkal is nagy összegű támogatáshoz jutottak a Zuschlag Jánoshoz köthető alapítványok és civilszervezetek – hangzott el a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon a volt MSZP-s politikus nevével fémjelzett büntetőper hétfői tárgyalásán.

Zuschlag-ügy: ismert nevek

Több jel is arra utal, hogy a Zuschlag János szocialista politikus nevéhez fűződő egyesületekkel kivételeztek, amikor azok pályázati támogatást kértek a Gyermek- és Ifjúsági Alaptól – derítette ki az Origo, miután betekintettek a szervezetet felügyelő szociális tárca jegyzőkönyveibe..

Zuschlagot húsz év fenyegeti

Őrizetbe vették Zuschlag Jánost, mert bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett csalással gyanúsítják. A sporttárca volt helyettes államtitkára szerint Gyurcsány egyik pártbeli ellenfelének támogatását élvezi az ügyben feltáró vallomást tett tanú.

Gyurcsányt nem érinti a vizsgálat

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség továbbra is nyomozást folytat a Zuschlag-ügyben. Ocsovai Tamás egykori sportminisztériumi helyettes államtitkár korábban nyilvánosságra hozott tanúvallomása alapján a csaknem hetvenmillió forint összegű alapítványi ügyletek zömét a jelenlegi kormányfő sportminisztersége idején bonyolították le.

Dagad a Zuschlag-ügy

Megkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb legalább tanúként kihallgassák Gyurcsány Ferencet és Szilvásy Györgyöt abban a büntetőeljárásban, amelyet a Bács-Kiskun megyei Főügyészség folytat a Zuschlag Jánoshoz és társaihoz köthető alapítványok bűncselekménygyanús támogatásának ügyében.
Találatok: [6]  Oldalak:   1