language

Akták:

Álomsziget highlight_off

Lapok:

Álomsziget

Álomsziget

A hoteleket, konferenciaközpontot és kaszinót magában foglaló Álomsziget-projekt másfél milliárd eurós beruházással épült volna fel a Hajógyári-sziget délnyugati részén. A 32 hektáros területet kezelő Kft.-t, melyet 2000-ben 7 milliárd forintra értékelt az ÁPV Rt., a Medgyessy-kormány privatizálta 2003-ban 4,6 milliárd forintért.

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Bajba került az Álomsziget tulajdonosa

A Hajógyári-szigetre 400 milliárdos beruházást megálmodó Plaza Centers anyagi gondokkal küzd, ami kapóra jöhetett a kormánynak, hogy visszaszerezze a területet, a vételár ennek ellenére nem tűnik akciósnak. A kormány 2010-ben hűtlen kezelésre hivatkozva támadta a telkek privatizációját, tavaly pedig a mini Las Vegast tervező cég perelte be az államot.

"Dolgozunk, keményen" - Hol tart az elszámoltatás?

Drágán vásárolt festmények, filozófusok pályázatai és egy sokat használt benzinkártya is magára vonta az elszámoltatási kormánybiztos figyelmét az elmúlt egy évben. Az [origo] megnézte, hol tart az elszámoltatás.

Az Álomsziget miatt is nyomoz az ügyészség

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos feljelentése alapján az ügyészség elrendelte a nyomozást az Álomsziget kaszinóprojekt ügyében. Az ügyészség egyelőre egy üzletrész-értékesítést vizsgál, de Budai szerint más gyanús körülmény is van, és vizsgálni kellene "egyes korábbi állami vezetők büntetőjogi felelősségét" is.
Találatok: [5]  Oldalak:   1